Becsődölt légitársaságnak is vissza kell fizetnie a jegy árát

Az elfogadás előtt álló európai uniós jogszabálytervezet értelmében hiába kerül a légi fuvarozó fizetésképtelen helyzetbe: a csődje, tevékenységének felfüggesztése vagy beszüntetése miatti járattörléskor ugyanúgy köteles lesz a jegyárak visszatérítésére, átfoglalásra és ellátásra is - tájékoztatott a FEOSZ, Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Emellett a légitársaságnak bizonyítani kell, hogy megtette mindazokat a szükséges intézkedéseket azért, hogy a törölt járatok utasai számára biztosítani tudja az előbb említett kötelezettségei teljesítését. Így például biztosítást kell kötnie vagy garanciaalapot létrehoznia.

Szintén meghatározásra kerül a tervezetben a légitársaságok számára azon kötelezettség, hogy kapcsolattartó pontokat üzemeltessenek minden olyan repülőtéren, ahova járatot közlekedtetnek. Ezek legfőbb feladata az utasok tájékoztatása az őket megillető jogokról, és az azonnali segítségnyújtás járattörlés vagy járatkésés, illetve poggyásszal kapcsolatos reklamáció esetén. Ezen kívül a menetrend szerinti indulási időt követő harminc percen belül tájékoztatnia kell majd a légitársaságnak a fogyasztót arról, ha bármilyen olyan körülmény áll fenn, amely kihatással van az indulás időpontjára – jelenleg ugyanis még nem került meghatározásra az, mennyi idő múltán szükséges az utasok tájékoztatása az aktuális forgalmi helyzetről.

A tervezet értelmében a fogyasztók három hónapig élhetnek panasszal a vonatkozó légi járat indulásának napjától vagy tervezett napjától számítva: erre a légitársaságnak pedig hét napon belül válaszolnia kell. Amennyiben e kötelezettségének két hónapon belül nem tesz eleget és nem ad érdemi választ minden, a reklamációban érintett kérdésre, akkor úgy kell tekinteni, hogy a fogyasztó panaszát és igényét elfogadta.

Ezen felül változatlanul kártérítés illeti meg a járattörléssel érintett fogyasztókat, ugyanakkor a rendelet egyértelműen rögzíti azt is: járatkésés esetén szintén 300-600 EUR összegű kártalanításra jogosult a fogyasztó a késés mértékétől és a járat hosszától függően. Amennyiben pedig a kártérítési igényt a légi fuvarozó elutasítja rendkívüli körülményekre való hivatkozással, úgy azok fennálltát írásos formában kell bizonyítania, máskülönben nem mentesül a kártalanítás teljesítése alól.

A járattörléssel érintett fogyasztóknak továbbá ugyanúgy joguk lesz a jegyek vételárának visszatérítéséhez, valamint átfoglaláshoz, mint azon járatok utasainak, akiknek beszállását visszautasították. Változatlanul megilleti emellett az utasokat az ellátás, azaz részükre díjmentes étkezés, frissítő jár többek között.

Meghatározásra kerül emellett a poggyászkárokért való, légitársaságot terhelő felelősség is: az ellenőrzött poggyász megsemmisülése, elvesztése, vagy megrongálódása miatt bekövetkezett kárt a légi fuvarozó köteles viselni, ha az azokat előidéző esemény a légi jármű fedélzetén, vagy bármely olyan időszakban történt, amely alatt az ellenőrzött poggyász a fuvarozó felügyelete alatt volt. Ha a fuvarozó elismeri az ellenőrzött poggyász elvesztését, vagy az ellenőrzött poggyász huszonegy nappal azt követően sem érkezik meg, hogy az esedékes lenne, úgy az utas jogosulttá válik arra, hogy a fuvarozóval szemben a fuvarozási szerződésből származó jogait érvényesítse. A fuvarozót ugyanakkor nem terheli felelősség, ha a kár a poggyászban rejlő hiba vagy a poggyász minősége miatt következett be.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.