De sajnos a karambolok során évente még mindig közel negyvenezren vesztik életüket, a gyermekek és fiatalok között a leggyakoribb halálokozónak bizonyulnak. A következő pár évben számos uniós szabály igyekszik ezen a helyzeten javítani. A 2003-as harmadik Európai Cselekvési Program a Közúti Közlekedés Biztonságáért célja, hogy 2010-re huszonötezerre csökkentse a balesetek számát. Az Európa Parlament és a Tanács döntéseinek köszönhetően a nyártól minden gépjármű utasnak kötelező lesz a biztonsági öv használata, és a kiskorúakat külön arra alkalmas gyermekövekkel kell bekötni. A digitális tachométerek is kötelezővé válnak, hogy lecsökkentsék a fáradtságból és túlórázásból eredő balesetek számát. A cselekvési program értékelésében a keményebb törvények, biztonságosabb autók, jobb infrastruktúra és új, intelligens technológiák mellett a gyerekek felvilágosítása is fontos szerepet kap. Az Európai Parlament várhatóan az év vége felé fogadja el a közösségi európai jogosítványt, amelynek célja, hogy harmonizálja a követelményeket, átláthatóbbá tegye a különböző jogosítvány kategóriákat, és megszüntesse az ún. „jogosítvány turizmust", amikor egy adott országban elkobzott jogsi helyett valaki egy másik tagállamban igényel jogosítványt. A jogszabály a tervek szerint 2012-re lépne érvénybe. (Európai Parlament)
Biztonságosabb közutakat Európában
Idén is sokan autóval indulnak nyaralni. Az autóhasználat mellett szóló érvek között szerepel a közeli úti célok, a repülőktől való félelem, és az, hogy ez a közlekedési eszköz nagyobb mozgásszabadságot ad.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.