Biztonságosabbak az európai kompok

Jó hír a nyaralóknak és a tehergépkocsi sofőröknek, hogy a Német Autóklub (ADAC) legutóbbi tesztje szerint a vizsgált utasszállító hajók több mint fele a legmagasabb biztonsági előírásoknak is megfelel, csak egyetlen olasz komp akadt fenn az idei évi teszten.

Egyre több európai utazó választja a kompokat, az ADAC adatai szerint a múlt évben csupán a Németországban 8,5 millióan foglaltak le utat a 700 európai kompjárat valamelyikére. Az utóbbi években egyre inkább fókuszba kerültek a biztonsági szempontok, ugyanis például 2000 szeptemberében a görögországi Paros kikötőjétől 3 kilométerre elsüllyedő Express Samina 80 emberéletet követelt. Az ADAC tíz éve teszteli a hajóparkot, és évente 20-30 személyszállító hajót vesz nagyító alá. A klub jelenlegi tesztjében öt szolgáltató kapott kiváló, 13 jó minősítést. Az ADAC alelnöke, Max Stich elmondta, a borzalmas lélekvesztők ideje már lejárt, és Jens-Peter Hoffmann, egykori kapitány is ezt az álláspontot támasztotta alá. Míg a 90-es évek végén a hajók egyharmada nem ment át a teszten, ez a tendencia mára javul. A harminc ellenőrzött hajó közül csak a Nápoly és a szicíliai Milazzo között közlekedő 17 éves Sansovino kapott hiányos minősítést, technikai állapotát (mentőmellény, vészkijárat hiányossága, átrozsdált fedélzeti korlát stb.) és a legénység felkészültségét aggasztónak minősítették. Az Ancona és Patras között közlekedő Anek Lines minden kategóriában a legjobb minősítést nyerte el (technikai minősítés, felelősségtudatos legénység). A felmérésből az is kiderült, hogy a Keleti-és Északi tengeren közlekedő kompok biztonságosabbak a Földközi-tengerieknél. Ennek egyik oka lehet, hogy az északi országokban már kiselejtezett hajókat a déli piacokon adják el. (der Spiegel)

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.