Blokkolná a Widerøe és a Norwegian házasságát a versenyhatóság

A norvég versenyhatóság szerint kevesebb járatot és drágább repülőjegyeket eredményezne, ha a Norwegian felvásárolná a Widerøe-t, a diszkont cég szerint azonban az ügylet illeszkedik az európai konszolidációs trendekbe.

Még júliusban jelentették be a felek, hogy megállapodásuk értelmében a Widerøe regionális légitársaság mintegy 11,25 milliárd norvég korona (1,06 milliárd USA-dollár) készpénzes tranzakciót követően kerül a diszkont Norwegian irányítása alá, de megmaradna önálló vállalatként, saját márkával, szervezettel és bodø-i székhellyel, tudósít az Airportal.hu.

A norvég versenyhatóság viszont most aggályokat fogalmazott meg a felvásárlással kapcsolatban, álláspontjuk szerint gyengülne a piaci verseny, az egyesült légicég kevesebb járatot üzemeltetne, a repülőjegyek ára pedig növekedne.

A Norwegian érvelése szerint a két légitársaság együtt is kis szereplő a piacon, az összesen 107 norvégiai útvonalukból, amelyek közül 85-öt a Widerøe, 22-t pedig a Norwegian üzemeltet, mindössze öt van átfedésben, így a két hálózat jól kiegészíti egymást.

 

Tovább olvasok >>

Forrás: AIRportal.hu


Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.