Bár az Európai Parlament egyszer már elutasította az ötletet, a Bizottság a terrorfenyegetés hatására mégsem zárja ki, hogy másodszor is javaslatot terjesszen elő a repülőtéri átvilágító berendezések (úgynevezett test-szkennerek) egységes alkalmazásáról az EU repterein. Ennek azonban előfeltétele, hogy olyan technológia álljon rendelkezésre, amely minden kétséget kizáróan ártalmatlan az emberi egészségre és figyelembe veszi a személyiségi jogokat – közölte hétfőn egy kérdésre válaszolva az Európai Bizottság illetékes szóvivője. Az emberi testet átvilágító szkennerek alkalmazása az Amszterdam és Detroit között közlekedő járaton végrehajtott sikertelen merényletkísérlet után került újra napirendre: több ország - így a nigériai merénylőt a reptéri ellenőrzésen átengedő Hollandia és Nigéria – közölte, hogy ilyen eszközök bevezetésével kívánja szigorítani repülőterein a biztonsági ellenőrzéseket. Az Európai Bizottság korábban már előterjesztett egy javaslatot az átvilágító berendezések egész EU-ban történő bevezetésére, ám ezt az Európai Parlament a lehetséges egészségügyi ártalmakra és a személyiségi jogok megsértésére hivatkozva (a szkenner képernyője sokak számára elfogadhatatlan mértékben sokat árul el az emberi test külső jegyeiről) visszadobta a kezdeményezést. Brüsszel ezt követően visszavonta a javaslatot, ám most az új fejlemények ismeretében felülvizsgálhatja az álláspontját – közölte egy bizottsági szóvivő. „Ha ezek a berendezések megfelelnek az egészségügyi és személyiségi jogokra vonatkozó normáknak, akkor hasznos eszközöknek bizonyulhatnak, feltéve, hogy összhangban állnak valamennyi uniós előírással” – hangsúlyozta Barbara Helferich, aki emlékeztetett arra, hogy jelenleg semmi sem tiltja meg a tagállamoknak azt, hogy egyoldalúan ilyen biztonsági technológiákat honosítsanak meg a reptereiken. A szóvivő azt is elmondta, hogy a téma a tagállamok repülőtér-biztonsági szakértőiből álló munkacsoportjánake héten Brüsszelben sorra kerülő ülésén is napirenden lesz. (Bruxinfo)
Brüsszel újramérlegeli a légiutasok átvilágítását
Az Európai Bizottság elképzelhetőnek tartja, hogy új javaslattal álljon elő a repülőtéri átvilágító berendezések EU-szerte történő alkalmazásáról, ha a technológia bizonyíthatóan nem ártalmas az emberi egészségre és nem sérti a személyiségi jogokat – jelentették be hétfőn Brüsszelben.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.