Búcsúzik a Boeing a Jumbo Jettől

Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását.

A megrendelőnek kedden átadott szállítórepülő sorrendben az 1574. volt, amely a Boeing Washington állambeli gyárában elkészült. A Jumbo Jet a repüléstörténet része lett, megjelenésével olyan távoli városok közvetlen összeköttetése valósult meg légi úton, ami korábban nem volt lehetséges. Különlegességei közé tartozik, hogy kétszintes, és csaknem 500 utas elszállítására képes. Használják áruszállításra, valamint az elnöki repülő, az Air Force One szintén Jumbo Jet, és ezt a modellt használták a NASA űrsiklójának szállítására is. Formája miatt nevezik bálnának is.

Méretei lenyűgözőek: törzsének hossza 68,5 méter, teljes magassága pedig egy hatemeletes épülettel egyezik meg. A Boeing a 747-es gyártásáról azt követően döntött az 1960-as évek második felében, hogy elveszített egy komoly katonai megrendelést a C-5A óriás szállítógépre. Az első Jumbo Jet elkészülése 16 hónapon át tartott, és összesen 50 ezer ember munkája volt benne. A gép először 1969-ben emelkedett levegőbe, és 1970-ben állt forgalomba, az azóta megszűnt PanAm légitársaságnál. A Boeing azt követően döntött a 747-es gyártásának leállításáról, hogy az elmúlt másfél évtizedben elterjedtek a hasonlóan széles géptörzsű, két hajtóművel felszerelt nagy hatótávolságú repülők, amelyek jóval gazdaságosabban üzemeltethetők, mint a négy hajtőműves Jumbo Jetek.

Forrás: MTI


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.