Cirkusziskola és bungee jumping 2014 legújabb luxushajóin

Az idén számos, minden eddiginél nagyobb, szebb és több luxusszolgáltatással felszerelt luxus óceánjáró és folyami hajó áll forgalomba világszerte. 

Norwegian Getaway

A Norwegian Getaway a tavaly debütált Breakaway testvárhajójaként indul első útjára idén februárban Miami kikötőjéből. Az akár 3969 utast is szállítani képes családbarát hajó legexkluzívabb része a háromszintes sportcentrum sziklamászó fallal, bungee jumping trambulinnal, kötélmászó pályákkal felszerelve. A másik fő attrakció a három óriáscsúszdás és két úszómedencés Aquapark. A luxushajó éttermeiben (Ocean Blue, The Raw Bar) olyan világhírű szakácsok főznek majd, mint Geoffrey Zakarian, a vendégeket pedig korábbi Grammy-díjas előadók fogják szórakoztatni. A csúcszínvonalú szórakoztatáshoz képest viszonylag jó áron, akár már 549 dollárért részt vehetnek az érdeklődők egy Karib-tengeri körúton. 

Emerald Star és Emerald Sky

Egy teljesen új, folyami hajós utakat kínáló társaság indul az idén az Emerald Getways személyében. Az új társaság egyből két új hajóval - Emerald Star és Emerald Sky - jelentkezik. Mindkét hajó 182 vendéget képes szállítani 72 lakosztályában és kabinjában. Két különleges luxuskabin is bérelhető az igényes vendégek részére. Különlegesség, hogy a hajó úszómedencéjéből nyomon követhetőek a fedélzeti mozivásznon vetített filmek. Az öt útvonal közül négyben a magyar főváros is szerepel: Nürnberg-Budapest, Prága-Budapest, Amszterdam-Budapest, Bázel-Amszterdam és Budapest-Amszterdam. A jegyárak 2255 dollártól kezdődnek. 

Viking River Cruises

Nem kevesebb, mint 14 új hajót készül üzembe helyezni a közeljövőben a jól ismert Viking River Cruises. Ezzel 30 hajóra bővül flottája alig három év alatt. A hajók mindegyike egyedi designnal készült, tartalmazva látványos üvegfalakat, tágas lobbikat, lakosztályokat és kellemes teraszokat. Az is lényeges, hogy a környezetbarát hajók napelemeket és hibrid motorokat használnak. Jegyet legkevesebb 1648 dollárért válthatunk.

Inspire and Savor

A Tauck társaság üzemeli be hamarosan MS Inspire és MS Savor névre keresztelt hajóit. A 443 láb hosszúságú folyami hajók 130 utas szállítására vannak kiképezve. A különleges emelt platformú kabinokból hatalmas ablakokon keresztül szemlélhetik a vendégek a panorámát. Az április 3-án induló járatokra 3990 dollár a legolcsóbb menetjegy. 

Regal Princess

A Princess Cruises nagy figyelmet kapott Royal Princess luxushajójának köszönhetően, a családba idén érkezik meg a Regal Princess testvérhajó. Az új hajó fő attrakciója a SeaWalk lesz, ami nem más, mint egy 10 méter hosszú, üveggel fedett ösvény, amelyen besétálhatunk a nyílt vízbe. A nyílt vízen úszó privát medencék is nagy sikerre számíthatnak. A Földközi-tengert bejáró hajóútra 1199 dollárért már kaphatunk jegyet. A debütálás május 20-án lesz.

Quantum of the Seas

A Royal Caribbean legújab luxushajója 4180 utast fog szállítani. 373 virtuális terasz is lesz rajta, amelyeken keresztül az utasok folyamatos ráláthatnak az óceánra. A SeaPlex komplexum tökéletes helyszín lesz az aktív életet élő utasoknak: roncsderbi, gördeszkapályák, sőt cirkusziskola is lesz benne röpködő artistákkal. A Quantum of the Seas lesz az első luxushajó, amelyen az utasok a nyílt vizen is kipróbálhatják a skydive élményt, továbbá egy gyöngyformájó kapszulával 300 méter magasságba emelkedve 360 fokos rálátásuk lesz az óceánra. A Bahamákat körbehajózó út idén novemberben veszi kezdetét. A jegyárak 1064 dollártól kezdődnek. 

Forrás: Fodors Travel


Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.