Csődben a Styrian Spirit

Százötven munkavállaló, Graz, Klagenfurt és Salzburg repülőtere és az előre megváltott jeggyel rendelkező több száz utas a kárvallottja a Styrian Spirit hét végén bejelentett csődjének.

Az említett repülőterekről - és szlovén résztulajdonosa révén Mariborból - Zürichbe, Berlinbe, Stuttgartba és Párizsba közlekedő légitársaság hősies erőfeszítései ellenére sem tudta megszerezni az adósságai törlesztéséhez szükséges pénzt, s jobb megoldás hiányában csődöt jelentett. A grazi közművek (Grazer Stadtwerk), a karintiai idegenforgalmi hivatal és egy szlovén befektető által három éve alapított légitársaság nyárra charterjáratokat is tervezett, görög és török nyaralóhelyekre. A grazi tartomány mérlegelte ugyan a segítséget, ám az alaposabb vizsgálat után az összesen 43 millió eurós adósság soknak, a jövőbeli nyereségesség pedig inkább csak vágyálomnak tűnt. Egyelőre titok, pontosan milyen összegű repülőtéri illetékkel tartozott a Styrian elsősorban Graznak és Salzburgnak. A megváltott jeggyel rendelkező utasokat hideg zuhanyként érte a bejelentés, hogy már a hét végén földön maradnak járataik: más légitársaságok átveszik ugyan a hoppon maradt utasokat, de csak jókora, 150 euró körüli felárért. A Styrian Spirit a szakértők szerint nem megfelelően átgondolt, kellő tőke nélkül létrehozott vállalkozás volt. Márpedig manapság légitársaságot üzemeltetni nem egyszerű: bizonyítja ezt, hogy az Austrian Airlines is gondokkal küzd: tavalyi vesztesége elérte a 130 millió eurót. Újonnan élére kerülő vezére, a Vagn Sorensent májusban felváltó Alfred Ötsch az alaptőke tekintélyes, minimum 150 millió eurós emelésével látja fenntarthatónak a zavartalan üzemelést. (Népszabadság)

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.