CSR: turistabusz gyerekeknek

A Homm Kft. egy 50 személyes turistabusszal ajándékozta meg Böjte Csaba alapítványának gyermekeit.

A június 20-i ünnepélyes átadót a csobánkai Élet Háza kertjében tartották, ahová az első csoport már az ajándékbusszal érkezett egy felvidéki kirándulásról.

A HOMM Kft., Magyarország legnagyobb magyar magántulajdonú személyszállító vállalkozása eredetileg az épülőben lévő budaörsi főhadiszállásának jövő márciusi átadására tervezte az eseményt, de azt most előrehozták.

 

„Amikor találkoztunk Böjte Csabával, elmondtuk neki, hogy az év végén új cégközpontot fogunk avatni Budaörsön. Az új budaörsi autóbusz centrum ad majd otthont társaságunknak, Székesfehérvár, Miskolc, Kistelek, Hódmezővásárhely mellett, ahol buszokat építünk, javítunk, ahonnan a térségi munkáinkat szervezzük, és ez lesz az első, ahol a szakmai utánpótlásunkat képezzük. Az avatás mérföldkő lesz az immár több mint 400 buszt üzemeltető vállalatunk életében. Amikor felajánlottuk a korszerű autóbuszt, Böjte Csaba megköszönte, majd azt kérdezte, hogy lehetne-e már júniusban sort keríteni az átadására, mert az nekik nagyon hasznos lenne a kirándulószezon kezdetére”, mondta Homm Károly, az autóbusz vállalat alapítója.

A HOMM Kft. eddig két autóbuszt adományozott rászoruló intézményeknek. Az elsővel 2019 őszén a felvidéki Szepsi általános iskolát ajándékozták meg, majd tavaly december óta a Katolikus Szeretetszolgálat gondozottjai használhatják a kifejezetten kerekesszékes igényekhez igazított járművet.

 

Forrás: Turizmus Online


Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.
Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében

Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében 

Az új utasosztály 11 átalakított Boeing 777-300ER repülőgépen debütál, ahol a jelenlegi First Class kabinokat váltja fel.
Ambiciózus tervek a bécsi reptéren

Ambiciózus tervek a bécsi reptéren 

Sikeres évet zárt a bécsi repülőtér, és 2025-re is egyértelmű növekedési stratégiával készülnek.
Festői falvak, meseszerű útvonalon közlekedő  vonatok

Festői falvak, meseszerű útvonalon közlekedő vonatok 

Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola és Riomaggiore – a Cinque Terre festői falvait 2025. március 15-től egészen novemberig vonattal is kényelmesen felfedezhetjük. 
Washington: légtérkorlátozás a Potomac folyó feletti légi folyosónál

Washington: légtérkorlátozás a Potomac folyó feletti légi folyosónál 

A légtértilalom alól azért akadnak kivételek: Trump elnök helikoptere, illetve a bűnüldözési és életmentő célból közlekedő légi járművek használhatják a légi folyosót.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.