Díjat hozott a zöld befektetés a Wizz Airnek

A légitársaság elnyerte Az év európai stratégiai befektetésének járó díjat a 2023-as SAF Investor Awards londoni díjátadóján. Az esemény azokat az iparági vezetőket részesíti elismerésben, akik jelentős tőkebefektetésekkel támogatják a légi közlekedés szén-dioxid-mentesítését, és ezzel elősegítik az iparág fejlődését.

A Wizz Air tavaly 5 millió font – tehát több mint 2,1 milliárd forint – értékben fektetett be a brit Firefly vállalatba annak érdekében, hogy a fenntartható repülőgép-üzemanyaggal (SAF) kapcsolatos kutatás-fejlesztést támogassa.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a SAF Investor Awards elismerte első befektetésünket a Firefly vállalatba. A légiközlekedésnek komoly kihívást jelent a fenntartható repülőgép-üzemanyag biztosítása, mi pedig elkötelezettek vagyunk az olyan innovatív technológiák támogatása mellett, mint amilyen a Fireflyé. Úgy gondoljuk, tevékenységük hosszú távon az ágazatunk javát szolgálják. A szennyvíziszap fontos alapanyag, mivel bőségesen rendelkezésre áll, emellett pedig olcsó is, ami lényeges az ultradiszkont üzleti modellünk szempontjából. Büszkék vagyunk arra, hogy az iparág egyik úttörői lehetünk ezen a területen, és arra törekszünk, hogy más légitársaságok számára is példát mutassunk a légi közlekedés jövőjének előmozdítása érdekében”

– mondta Yvonne Moynihan, a cég fenntarthatóségért felelős igazgatója.

Wizz Air, Firefly a SAF Investor Awards díjátadóján
Wizz Air, Firefly a SAF Investor Awards díjátadóján

A Firefly által kidolgozott innovatív eljárásnak köszönhetően a fenntartható repülőgép-üzemanyag a jelentős mennyiségben rendelkezésre álló szennyvíziszapból válik előállíthatóvá. Az életciklus-elemzések szerint a vállalat terméke akár 90 százalékkal is képes csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a fosszilis repülőgép-üzemanyagokhoz képest. A Firefly-jal kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a Wizz Air 2028-tól az Egyesült Királyságban működő bázisait bioüzemanyaggal lássa el – a becslések szerint 15 év alatt megközelítőleg 525 000 tonnányival.

A fenntartható üzemanyagba történő beruházások mellett a légitársaság zöld stratégiájának fontos elemei közé tartoznak még a flotta folyamatos megújítása a legmodernebb repülőgépekkel, a működési hatékonyságot jobbítókezdeményezések, emellett pedig kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy járatait a lehető legmagasabb kihasználtsággal repülje.

A légitársaság versenytársaihoz képest továbbra is a legalacsonyabb, utaskilométerenként számított karbonkibocsátással rendelkezik, és elkötelezett amellett, hogy 2030-ig további 25 százalékkal csökkentse szén-dioxid-intenzitását. A vállalat szén-dioxid-kibocsátása 6,8 százalékkal kevesebb volt 2023-ban, mint az azt megelőző évben. Az utaskilométerenként számított átlagos 51,5 grammos karbonkibocsátás a légitársaság eddigi legalacsonyabb éves eredménye volt.


 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.