Duplájára nő a taxisdíj?

A jelenlegi 300-ról 500-600 forintra emeltetnék alapdíjaikat a budapesti taxisok a fővárosi önkormányzattal – írja a Magyar Hírlap információi alapján a NAPI online.

A testület a szolgáltatás tarifáit utoljára 2000-ben szabályozta, ez azonban szerintük már elavult, az infláció, a benzinár és az idei megszorítások miatti többletterhek pedig új helyzetet teremtettek. A Fővárosi Közgyűlés hét éve az induló óraállást legfeljebb 300, a legmagasabb nappali fuvardíjat pedig 240 forintban maximalizálta, utóbbit azonban az egymással is gyilkos versenyben álló és napról napra növekvő kiadásokra kényszerülő taxisok legfeljebb csak az utcai leintős fuvaroknál használják, ezekből viszont egyre kevesebb van. A taxistársaságok arra is panaszkodnak, hogy egyre több nagy ügyfél keresi meg a ferihegyi fuvarokat vivő Zóna Taxit, és próbálná ki a kilométer alapú helyett a zónás tarifákat. A Budapest Airport tenderén győztes céget azért is támadják, mert miközben csak az infláció mértékével emelhetett volna, Budapest legtöbb kerülete felé 16-19 százalékkal drágított februárban. A Zóna viszont azt mondja, hogy a reptér-üzemeltetővel kötött, 300 pontból álló szerződésük lehetőséget ad arra, hogy inflációtól függetlenül is változtathassanak áraikon, amúgy pedig az emelésről 3-4 hónapig egyeztettek a BA-val.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.