Egyesül a két legnagyobb görög légitársaság

Egyesül a két vezető görög légitársaság, a nemrégiben privatizált Olympic Air, és az Aegean Airlines. A hivatalos bejelentés kedden várható.

Az új társaság nevében az Olympic márkanév biztosan szerepel majd, de valószínűleg le kell adnia néhány korábbi repülési célt, hogy a versenyhatósági jóváhagyást megszerezze. Évekig tartó tárgyalások után tavaly márciusban a görög állam a Marfin befektetői csoportnak (MIG) adta el az Olympic Airlines légitársaságot. Az eladási ár 177,2 millió euró volt. A MIG görög és dubai cégek tulajdonában van. Az újonnan privatizált légitársaság október elsején kezdte meg működését az új formában, Olympic Air néven, mintegy 4 ezer dolgozóval a korábbi 7500 helyett. Az Olympic Airlinest - akkor még Olympic Airways néven - az ötvenes évek végén alapította Arisztotelesz Onasszisz görög hajómágnás, majd a cég 1975-ben került állami tulajdonba. Az Európai Bizottság az elmúlt években többször is a luxemburgi Európai Bíróság elé idézte Görögországot, követelve, hogy állítsa le az Olympic Airlines-nak juttatott összes állami támogatást, és követelje vissza a szabályellenesen nyújtott támogatásokat. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a görög nemzeti légitársaság, az Olympic Airways és utóda, az Olympic Airlines méltánytalanul kapott körülbelül 700 millió eurónyi állami támogatást az utóbbi években, és az összeg egy részét vissza kellene térítenie a görög kormánynak. Az Aegean a legnagyobb görög légitársaság, tavaly több mint 6,5 millió utast szállított, 10 százalékkal többet, mint 2008-ban. Hazai viszonylatban 3,8 millió utasa volt, 2 százalékkal több mint 2008-ban, míg a nemzetközi légi forgalomban 22 százalékkal tudta növelni utasai számát, 2,8 millióra. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.