Egyetemistákkal közösen épít hidrogén meghajtású repülőt a KLM

Együttműködési megállapodást kötött a Delfti Műszaki Egyetem hallgatói csoportjával a KLM, az AeroDelft elnevezésű csapat és a holland királyi légitársaság kétüléses, hidrogén meghajtású repülőgépet tervez az egyetem Phoenix projektje keretén belül. A szűzrepülésre várhatóan 2025-ben kerül sor - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

A Project Phoneix részét képezi a kétüléses repülőgép megalkotása mellett az üzemeltetés feltételinek tanulmányozása is, vagyis a repülőgép mellett a hatósági engedélyeztetés és az infrastruktúra vizsgálata is. A már fejlesztés alatt lévő műszaki megoldások véglegessé válásáig még több kihívásra is választ kell találni, ilyen például a folyékony hidrogén tárolása és szállítása.

Az együttműködés keretében a légitársaság és az egyetemi hallgatók arra is keresik a választ, hogy a folyékony hidrogén milyen formában és feltételek mellett hasznosítható a légiközlekedésben.

Első lépésként egy prototípus drónt alkottak meg, ez után következhet a hidrogénnel és üzemanyagcellás technológiával hajtott, elektromotorral rendelkező, kétüléses gép megépítése. A drón a közelmúltban már végrehajtotta első felszállását, ennek során a távoli irányítást és az üzemanyag-felhasználást is vizsgálták. A kétüléses repülőgép jövőre gáz halmazállapotú hidrogénnel, egy évvel később pedig folyékony hidrogénnel kísérelheti meg a felszállást.

A KLM és az AeroDelft csapata is úgy látja, hogy a légi utazás az emberek és a különböző ágazatok számára alapvető fontosságú szolgáltatás, de az iparág innovációra szorul. A csoportot 50 egytemi hallgató alkotja, akik a Delfti Műszaki Egyetemen tanulnak, céljuk, hogy a hidrogént, mint alternatív üzemanyagot népszerűsítsék.

Barry ter Voet, a KLM ügyvezető alelnöke az együttműködéssel kapcsolatban azt mondta, a légitársaság úttörő szerepet kíván játszani a légiközlekedés megújításában, és minden lehetőséget igyekeznek megragadni, amely ezt a célt szolgálja. „A fiatal generáció tudása és megoldásai mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy nem mindennapi problémára nem mindennapi megoldás szülessen. Az AeroDelft lelkesedése és rengeteg munkája ehhez rendkívüli mértékben járul hozzá."

Wouter van der Linden, az AeroDelft csapatmenedzsere amellett, hogy örömét fejezte ki a KLM csatlakozása kapcsán, azt hangsúlyozta, hogy együtt új, innovatív megoldásokon tudnak majd dolgozni és emellett a jövő mérnökeinek képzését is biztosítják.

 


Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.