SkyTeam: egységesített elsőbbségi szolgáltatások

Egységes elsőbbségi szolgáltatásokat kínál mostantól a reptereken a KLM-Air France-ot is sorai között tudó légiszövetség.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A SkyTeam globális légiszövetség bejelentette a SkyPriority bevezetését, amely egy sor egyedi megjelenésű elsőbbségi szolgáltatást egyesít és kínál Elite Plus kártyával rendelkező, valamint első és business osztályon utazó utasainak.

A SkyPriority-t annak érdekében alakították ki, hogy a szövetség által használt valamennyi repülőtéren közös és egységes színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak. A program bevezetése egyes csomóponti repülőtereken 2012 márciusában kezdődik és az azt követő néhány hónapban fokozatosan 800, majd 2013 elejére már 1000-nél is több repülőtéren kerül bevezetésre – közölte a szövetség.

„A SkyPriority célja, hogy minden tagunk egy közös és átlátható szolgáltatáscsomagot nyújtson valamennyi repülőtéri elsőbbségi szolgáltatás tekintetében. Az új megkülönböztetett arculat segíti utasainkat, hogy gyorsabban és egyszerűbben tájékozódjanak a repülőtereken. Továbbá az új közös program a repülőtéri személyzet számára könnyebbséget jelent a jogosult utasok felismerésében és a nekik való segítségnyújtásban is egyaránt” – áll a közleményben.

A Delta Air Lines, a SkyTeam alapító tagja alkotta meg a SkyPriority márkát, és 2010-ben vezette be termékét utazóinak. A projekt sikerének köszönhetően a SkyTeam a légiszövetségek közül elsőként vette át és foganatosítja a programot valamennyi jelenlegi és jövőbeni tagja részvételével a világ minden táján.

A SkyPriority szolgáltatásai:

• Elsőbbségi utasfelvétel • Elsőbbségi csomagfeladás • Elsőbbségi kiszolgálás a repülőtéri jegyirodákban • Elsőbbségi átszálló pultok • Elsőbbségi sorok az utasbiztonsági ellenőrzésnél (a repülőtéri infrastruktúrától függően) • Elsőbbségi beszállás • Elsőbbségi csomag kiadás

„A SkyPriority azon folyamatos erőfeszítéseinket igazolja, hogy az utasélmény növelése mennyire fontos számunkra. A repülőtereken való azonos színvonal és következetesség révén tovább egyszerűsítjük és gyorsítjuk a repülőtereken való átjutást” – Mondta Michael Wisbrun. „Ez az eddigi legnagyobb közös SkyTeam-projekt, és kitűnően példázza, milyen szorosan működnek együtt tagjaink, hogy utasainkat még nagyobb előnyökhöz juttassák.”

Az első repülőterek, ahol találkozhatunk a közös SkyPriority programmal: Amszterdam, Atlanta, Guangzhou, Nairobi, Prága, Sanghaj és Tajpej lesznek. 2013 elejére a SykPriority már 1000 repülőtéren lesz elérhető. A kezdeti időszakot követően további SkyPriority elsőbbségi szolgáltatások kerülnek bevezetésre.

A SkyTeamről

A SkyTeam egy globális légiszövetség, amely tagjain keresztül kiterjedt útvonalhálózatot, sűrűbb járatokat és további csatlakozásokat kínál számos úti cél felé. A SkyTeam tagjai több mint 490 exkluzív várót üzemeltetnek a világ minden pontján.

A tizenöt légiszövetségi tag a következő: Aeroflot, Aeroméxico, Air Europa, Air France, Alitalia, China Airlines, China Eastern, China Southern, Czech Airlines, Delta Air Lines, Kenya Airways, KLM Holland Királyi Légitársaság, Korean Air, TAROM és a Vietnam Airlines. A Skyteam évente 487 millió utast szállít napi 14.500 járatán 926 úticél felé 173 országban.


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes a hajózár a Duna-ágon

Teljes a hajózár a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.