Éjjel nincs biztonsági ellenőrzés a római Fiumicino repülőtéren

A legnagyobb olaszországi repülőtéren, a római Fiumicinón hajnali 1 és 3 óra között nem működik a biztonsági ellenőrzés - derül ki a L,Espresso című olasz hetilap pénteken megjelent számából.

Sem a repülőtér, sem a légiközlekedési hatóság (ENAC) egyetlen illetékese sem kívánta kommentálni az értesülést, bár az ENAC jelentést kért az ügyről a repülőtér vezérigazgatóságától. "Minden éjjel leáll a biztonsági rendszer: leállnak a fémdetektorok, a kapuknál nincs ellenőrzés, az irodák nyitva vannak. Legalább két órán át bárki - akár fegyverrel vagy robbanószerrel - bejuthat a T3 nemzetközi terminál zárt övezetébe" - írta helyszíni riportjában a L,Espresso újságírója. A hetilapban megjelent fotókon az újságíró látható, amint áthalad egy fémérzékelő kapun, valamint egy regisztrációs pult mögött, egy irodában és egy autókölcsönző cég ablaka mögött ül. "Éjszaka a repülőtér senkié: nincsenek őrök, nem működik a riasztó, nincsen ellenőrző személyzet" - írja a lap, amely szerint egy januári vasárnapon hajnali egy óra tájban tettek próbát.

"Néhány nappal később ismét megpróbáltuk, ugyanúgy éjszaka és ugyanazon a helyen. Sehol egy rendőr, a vámhivatal zárva, a csendőrök éjjeli pihenőn" - folytatja a L,Espresso, amely szerint az első járat 5:40-kor indul. A repülőtér körülbelül két órával előbb "ébred" és kezd el normálisan működni az ellenőrzés. "Éjjel a repülőtér egy vidámpark, ahol egyedül mindent megtehetsz" - írja az újságíró. "Szabotálhatsz, rongálhatsz, lophatsz, beléphetsz a belső számítógépes rendszerbe, beindíthatod a mozgójárdát (...), majd 3:30-kor, amikor Fiumicino csendben felébred, beülsz a kocsidba és gond nélkül távozol" - mondta az újságíró.

A római Fiumicino repülőtér évente mintegy 33 millió utast fogad. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.