A szerb nemzeti légitársaság, a JAT eladásáról Mirko Cvetkovic szerb kormányfő nyilatkozott a Press című szerb lapnak. A kormányfő közölte, hogy a JAT eladásával kapcsolatos kérdéseket a húsvéti ünnepek utáni kormányülésen vitatják meg. Hozzátette, hogy az állami légitársaságot az eladás előtt megszabadítják adósságaitól vagyona egy részének eladása révén. A Magyar Szó által hivatkozott gazdasági elemzők álláspontja szerint ugyan jó döntés a JAT privatizációja, de lehet, hogy a cég felhalmozott adósságait a végén mégis az adófizetők pénzéből rendezik majd. A kormány elképzelései szerint az egyik lehetséges verzió a magánosításra az lehet, hogy az állam egy új vállalatot hoz létre. Ez átveszi a JAT dolgozóit és a cég teljes tevékenységi körét, az adósságokat pedig a vagyon egy részének eladásával rendezi. A JAT eladósodása a kilencvenes években kezdődött, jelenleg a légitársaság vesztesége évi több millió euróra rúg. Egyes szakértők szerint egyáltalán nem biztos az, hogy a JAT vagyonának eladása fedezni tudja majd az adósságokat. Az eladással kapcsolatban egyelőre kérdéses, hogy az állam a vállalat egészétől "megszabadul-e", vagy annak csupán bizonyos részétől. Privatizációs kísérletre már volt példa két évvel ezelőtt, amikor is, érdeklődő hiányában kudarcba fulladt a vállalat többségi tulajdonának eladása - írja a Magyar Szó. (MTI)
Eladó a szerb nemzeti légitársaság
Vagyona egy részének eladásával megszabadítják adósságaitól, majd eladják a szerb nemzeti légitársaságot - írja a Magyar Szó című vajdasági napilap internetes oldalán.

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá
A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.