Pénteken Ausztrália legnagyobb légi cége, a Qantas Airlines jelezte, hogy 36 ezer fős munkaerő állományának 4 százalékától, azaz 1500 főtől válik meg. A United Airlines anyavállalata, az UAL Corp július 11-én 400 további munkahely megszüntetését jelentette be, miután korábban azt közölte: 950 pilótát, 600 légi kísérőt és 1500 egyéb munkakörben dolgozót küldenek el. A Northwest Airlines 8 százalékkal csökkenti a menedzsment létszámát, ez 2500 fő a világszerte dolgozó 31 ezerből. Az American Airlines 8 százalékos csökkentést jelentett be 85 500 fős létszámából. Kanada legnagyobb légiforgalmi vállalata, az Air Canada 28 ezer főből két ezret bocsát el, azaz 7 százalékot. A US Airways 5 százalékkal, 1700 fővel csökkenti dolgozói létszámát. A Continental Airlines 3 ezer fős elbocsátást tervez, ez 45 ezer fős állományának 6,5 százalékát jelenti. (VG/MTI Eco)
Elbocsátások a légitársaságoknál
A kerozin árának emelkedése miatt egyre több légitársaság jelent be létszámcsökkenést.
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.