Elstartolt a nyári légimenetrend 122 útvonallal Budapestről

A repülőtér 2019-ben elérhető útvonalhálózatának jelentős része újraindult, a légicégek 122 útvonalon kínálnak járatokat Budapestről a nyári menetrendben - írja az AIRportal.hu.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az eddigi legforgalmasabb, 2019-es nyári szezonban 46 légitársaság kínált járatokat, a partnerek eddig több mint 70 százaléka, 34 légicég tért vissza Budapestre 122 útvonalon a világjárvány miatti utazási korlátozások feloldását követően.



A legnagyobb számban a diszkont légitársaságok indítottak új útvonalakat, vagy állították vissza korábbi járataikat, előbbi tekintetében a Ryanair, utóbbi tekintetében pedig a Wizz Air jeleskedett leginkább.

Emellett növeli budapesti járatainak számát a British Airways Heathrowról (napi 4), a Lufthansa Frankfurtból (napi 5) és Münchenből (napi 4), hetente 5 alkalommal lesz elérhető Amszterdam az Easyjet járataival. Napi járatra bővít a Flydubai Dubai és a Qatar Airways Doha, heti kettőre a LOT Szöul felé, a török Riviérára pedig heti hatszor repül a Sunexpress. Heti négy járattal visszatér a légikikötő kínálatába New York JFK a LOT légitársaságtól. A hosszútávú járatok közül a kínai és kanadai összeköttetések még nem közlekednek az idei szezonban.

A Budapest Airport a nyári csúcsidőszakban (június-szeptember) a 2019-es forgalom 75-85%-ával kalkulál, ami legfeljebb havi 1,2 millió utast jelent, a repülőtér utasforgalma már 2023-ban megközelítheti a járvány előtti rekordévét.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.