Elszipkázza a forgalmat Európa elől Dubaj reptere

2014-ben a világ legforgalmasabb repülőterévé léphet elő Dubaj légi kikötője, miután tavaly megelőzte a párizsi Charles de Gaulle-t és Frankfurtot.

A Dubai International repülőtér sikerének egyik titka, hogy ügyesen szipkázza el az interkontinentális forgalom megy részét a hagyományos nagy európai repülőterektől. Az Emirates légitársaság bázisán a 2012-es 57,7 millió után tavaly 66,4 millió utas fordult meg, miközben az európai második Charles de Gaulle 62 millió, Frankfurt pedig 58 millió utast kezelt 2013-ban.

Ha a növekedés jelenlegi üteme megmarad, akkor Dubaj légi kikötőjének forgalma 2014-ben meghaladhatja a jelenlegi európai piacvezető London Heathrow forgalmát. A brit főváros fő repterén 2013-ban 72,3 millió utas fordult meg, és 3,4%-os volt az utasszám-bővülés, ugyanakkor lassan teljesítőképessége határára ér, hiszen csak két leszállópályája van. Eközben az Öböl-térség fő gyűjtő-elosztó pontját éppen most bővítik, hogy kapacitása elérje az évi 90 millió utast.

Közben ráadásul már épül az arab ország vadonatúj reptere, az Al Makhtoum, amelynek kapacitása 150 millió fő, és tovább bővíthető 200 millióra. Emlékezetes, hogy 2012-ben a Dubai International ugyanannyi utast szolgált ki, mint Frankfurt (57,5 millió), 4 millióval kevesebbet, mint a párizsi Paris Charles de Gaulle.

A skift.com összefoglalója megjegyzi, hogy az isztambuli Ataturk reptér is egyre jobban kiveszi a részét a nemzetközi légi forgalomból: 2013-ban 51,3 millió utast szolgáltak ki, ami 14%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel megelőzte forgalomban Madridot, és majdnem utolérte Amszterdam Schipolt, a kontinens jelenlegi negyedik legforgalmasabb gyűjtő-elosztó repülőterét.

Dubajban – amely egyébként az Airbus A380-as szupergépének legnagyobb globális bázisa – az egy repülőgépre jutó utasszám 198, ezzel szemben Heathrow-n csak 154,8.

Erőteljesen bővül egy másik közép-keleti repülőtér, Abu Dhabi forgalma is, tavaly 12%-os erősödéssel 16,5 millió utast szolgáltak ki.

Forrás: Skift


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.