A Lufthansa konszern forgalma az év első három hónapjában 5,6 milliárd euró volt, amely 19 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának eredményét. Az utas szállításból származó bevétel önmagában 25,2 százalékkal volt magasabb, és elérte a 4,5 milliárd eurót. Az üzemi költségek növekedtek ugyan, ám alig érték el a 6 milliárd eurós szintet, és a költségek növekedésének üteme lényegesen elmaradt a bevételek emelkedésének ütemétől. A működési eredmény az év első negyedévében 152 millió euróval volt magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban, és elérte a 188 millió eurós értéket. A konszerneredmény 57 millió eurót tett ki. 2007-ben ugyan ez a tétel a Thomas Cook értékesítése révén magasabb volt, mindazonáltal ezt az egyedi hatást kiszűrve enyhe növekedést könyvelhet el a vállalat. A Lufthansa 808 millió eurót fektetett be az időszakban. Ebből 493 millió eurót fordított a repülőgép flotta modernizációjára és cseréjére, továbbá 214 millió eurót a JetBlue Airways Corporation 19 százalékának megvásárlására. Az cash-flow 741 millió eurós értéket tett ki, míg az első negyedév végén a konszern nettó likviditása 888 millió euróra emelkedett.
Erős évkezdet a Lufthansánál
A Lufthansa konszern valamennyi üzleti területe javuló eredménnyel járult hozzá az idei első negyedév sikeréhez. Az utasszállítás az éles verseny ellenére tovább javuló eredményeket mondhat magáénak. Az első negyedév teljesítményéhez a prémium szolgáltatások, az új desztinációk, a konzekvens hálózatépítés és a SWISS sikeres integrációja egyaránt hozzájárult.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.