Három lépcsőben bővítik a Helsinki repülőteret

Kari Savolainen, a Finlavia Corporation vezérigazgatója bejelentette a Helsinki reptér újabb nagyszabású fejlesztési programját, amit 2014-2020 között terveznek kivitelezni. A cél az, hogy Helsinki továbbra is az egyik leghatékonyabb összekötési pont maradjon az európai és ázsiai utasszállítás között.

A korábbi beruházásoknak köszönhetően Helsinki jelenleg is fontos szerepet játszik a légi tranzitforgalomban Európa és Ázsia között, az újabb 900 millió eurós beruházás által azonban még inkább kulcsszerepet kap majd. A jelenlegi tizenöt milliós utasforgalom várhatóan húsz millióra növekszik majd 2020-ra.

A közel egymilliárd eurós fejlesztést (amelyből 200 millió eurót a finn kormány áll) három szakszban kívánják kivitelzni, évi 14 ezer állást biztosítva.

A tervek szerint a felújítást a kettes terminállal kezdik 2014-ben automatizált check-in és poggyász feladás kivitelezésével, valamint a biztonsági rendszer fejlesztésével. A kongresszusi központ kibővítése is ebben a szakaszban történik.  Várhatóan 2015-től kezdődik az ütemterv második része, aminek fontos célkitűzése, hogy nagyobb mozgásteret biztosítsanak a szélestörzsű gépek számára, Schengenen kívüli célállomásokkal. Tervbe van véve egy satelite terminál felpítése is. 2017-től kezdődik a fejlesztés harmadik pillére központban a kettes terminál területi kibővítésével.


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.