Ezek a bérletek, kedvezmények szűnnek meg tavasztól a MÁV és a Volán járatain

Komoly tarifaváltozásokat jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden: mint mondta, minden bérletet megszüntetnek a vármegye és országbérleteken túl márciustól a MÁV és a Volán járatain.

A mostani 65 kedvezményből csak 22 darabot tartanak meg a MÁV-nál és a Volánbusznál Lázár János bejelentése szerint, írja a Portfolio.hu.

MÁV, Nyugati Pályaudvar / Fotó: depositphotos.com
MÁV, Nyugati Pályaudvar / Fotó: depositphotos.com

A miniszter szerint csak az 50 százalék árengedményt biztosító kedvezmények maradnak meg.

A jelenleg 90 százalékos kedvezménykategóriában utazóknak márciustól ingyenes lesz a tömegközlekedés.

Emellett a nagycsaládosok, a vakok és kísérőik, a képzésben résztvevő munkanélküliek vagy a gyógypedagógiai intézetek tanulóinak járó 90 százalékos kedvezmény is 100 százalékossá változik.

Arról nem tudni, mi lesz a különféle rendezvények alkalmából nyújtott utazási kedvezmények sorsa.

Sovány vigasz, hogy két új jegytípus kerül bevezetésre, de az ideutazó turisták számára mindenképpen jó hír

Ezek lesznek

  • a vármegye 24, ami 990 forintba fog kerülni,
  • illetve a Magyarország 24, ami 4990 forint lesz.

Ezek kereteiben az összes MÁV-Volán közlekedési eszközön korlátlanul lehet utazni az adott megyében, vagy a drágább verziónál az egész országban 24 órán keresztül.


Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.
Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka

Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka 

A vonatozás virágkorát éli, és egy friss kutatás szerint az európai utazók közül a következőkben még többen veszik majd igénybe ezt a szolgáltatási formát.
A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor

A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor 

Szinte minden magyar fiatal bevet trükköket azért, hogy spóroljon a repülőjegyen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.