Ezeket a képeket még senki nem látta korábban

A Qatar Airways nyilvánosságra hozta az első fényképeket hamarosan forgalomba álló A380-as repülőgépeinek belsejéről.

Az óriásgépeken külön lounge (közösségi tér) várja az első és a business osztály utasait. A közétett fotók alapján egyértelmű, hogy a közösségi térben kényelmesen üldögélhetnek, beszélgethetnek a két prémium osztály utasai, de akár körbe is sétálhatnak, ha úgy tartja kedvük. A cél az volt, hogy minél kényelmesebb legyen az égi lounge.

A teret úgy alakították ki, hogy ne is nagyon emlékeztessen egy repülőgép belsejére, sokkal inkább egy luxusklub hangulatát idézze. A kellemes világítás és a tágasság is azt a célt szolgálja, hogy ülésükbe felfrissülve térhessenek vissza az utasok.

A két prémium osztály fürdőszobáinak kialakítása sem mindennapi. Spa-t idéző melegség, luxuskenceficék és letisztult, modern vonalvezetés jellemzi a wc-nek már alig nevezhető mellékhelyiségeket. A csapokat szenzorok irányítják, a mosdókagylók pedig sokkal nagyobbak, mint amiket eddig megszokhattunk.

A Qatar Airways által megrendelt 13 darab A380-as közül az első hamarosan megérkezik a légitársaság flottájába, és június 17-én áll forgalomba az egyik legforgalmasabb útvonalon, Doha és a London Heathrow között. A következő hónapokban új járatokat indít a légitársaság, egyebek között Isztambul Sabiha Gökcen repülőterére, Edinburgh-ba, Miamiba, a tokiói Hanedára, továbbá Dallas/Fort Worth-ba.


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.