Ezermilliárd dollárt költhet Kína repülőgépekre 2036-ig

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített adatai szerint Kína a következő húsz évben ezermilliárd dollárt költhet kereskedelmi repülőgépek vásárlására.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Boeing MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebből a pénzből 7200 repülőgépet vehetnek listaáron számolva. Az összeg akkora, mint Ausztrália tavalyi teljes bruttó nemzeti összterméke.

Az előrejelzések szerint Kínának 580 milliárd dollár értékben 5400 keskenytörzsű gépre, és 450 milliárdért 1670 szélestörzsű, hosszútávú járatok teljesítésére alkalmas repülőgépre lesz szüksége. Ezek a számok 6,3 százalékkal magasabbak, mint a Boeing korábbi, Kínára vonatkozó becslései. 

A gyártó azért módosította felfelé előrejelzését, mert várakozása szerint a kínai gazdaság, valamint a kínai középosztály és ezzel a fizetőképes kereslet erősödése alapján egyre több gépre van szükség, hogy kiszolgálják az igényeket.

A Boeing globális előrejelzése szerint a következő húsz évben 41 ezer új repülőgép értékesítésére lehet számítani hatezer milliárd dollár listaáron számolt értékben. 

Forrás: MTI


Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.