Ezt hozta a téli vasúti menetrend Ausztriában

A december 11-én életbe lépett új vasúti menetrend számos újdonságot tartalmaz az osztrák szövetségi államvasút, - az ÖBB - esetében is - írja a GD Consulting. 

Az egyik legjelentősebb változás, amit minden utas érezni fog, az árak emelkedése. A jegyek másodosztály kategóriában átlagosan 3,9 százalékkal kerülnek majd többe az ÖBB járatain, mint korábban. A dinamikus árazásnak köszönhetően a korai foglalással továbbra is jelentős árelőnyt lehet elérni: minél korábban foglalunk egy adott járatra, annál kevesebb lesz a viteldíj.

Ahogy arról korábban beszámoltunk jövőre teljesen új Nightjet éjszakai vonatok állnak forgalomba nemzetközi viszonylatban. 2025-ig pedig összesen 33 darab garnitúra készül a Siemens bécsi telephelyén, amelyből az első újgenerációs szerelvények már 2023-ban kifutnak, összeköttetést teremtve az osztrák főváros és az olasz városok: Róma, Velence, illetve Milánó között.  A Bécs környéki elővárosi szakaszra újabb 21 Cityjet emeletes szerelvényt szereznek be. Fokozzák a frekvenciát Bécs – Villach viszonylaton, illetve a nyugati osztrák tartományok fővárosai és Bécs között. A Bécs és Milánó közötti Nightjet járatot pedig meghosszabbítják Genováig. A társaság 2030-ig harmadával növeli járművein a férőhelyek számát, amely így eléri a 70 ezer ülőhelyet.

A vasúttal történő utazás reneszánszát éli Ausztriában is, az elmúlt nyáron regisztrált 12,2 milliós utasszám, minden korábbi forgalmi adatot megdöntött. Az elkövetkezendő években további 4,1 milliárd eurót fordítanak új vasúti szerelvények beszerzésre, ezzel egyaránt növelve a járatsűrűséget és az utazási kényelmet. Az ÖBB Ausztria legnagyobb mobilitás-szolgáltatója, ahol 42 ezer munkavállaló gondoskodik az évi 323 millió utas és 94 millió tonna áruszállítmány pontos és biztonságos célba juttatásáért. Ausztria teljes területen immáron 100 százalékban megújuló energiaforrásból nyerik a vonatok az áramforrást, így a vasút egyben a leginkább környezetbarát közlekedési formának tekinthető. Az ÖBB járatai éves szinten 97 százalékos pontossággal tartják a menetrendjüket, ezáltal Európa egyik legmegbízhatóbb vasúttársaságai közé tartozik.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.