A repülő kedden 16.30-kor szállt le Aradon tankolásra, a tervek szerint 19 órától folytatta volna útját Suceava felé. Ez nem történt meg, a tankolás után ugyanis a pilóta fáradságra hivatkozva elvonult, mondván, lejárt a munkaideje, útját majd másnap, azaz szerdán reggel folytatja. A faképnél hagyott utasok egy része még kedden vonattal utazott tovább Aradról, a többieket egy belvárosi szállodába vitték, szerdán már hajnalban az aradi reptéren várakoztak türelmetlenül. Dan Bălăcel reptérigazgató a Nyugati Jelennek szerdán elmondta, a repülő szerencsésen felszállt, de Suceava helyett, az időjárási viszonyok miatt a iaşi repülőtéren szállt le. Az igazgató szerint tudomása szerint ilyen incidens még nem fordult elő az aradi reptéren; az utasok közül többen elmondták, panaszt tesznek a pilóta ellen. „Ami minket illet, ebben az ügyben nem tehetünk semmit, a teljes felelősség a pilótát, illetve a légitársaságot terheli” – nyilatkozta Bălăcel. (nyugatijelen.com)
Faképnél hagyta az utasokat a pilóta, mert lejárt a munkaideje
Egyszerűen otthagyta az utasait egy pilóta, mert lejárt a munkaideje. Az incidens kedd délután történt az aradi reptéren, ahol 29 utast hagyott cserben a Blue Air Róma–Suceava járatának spanyol pilótája.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.