Félpucéran jótékonykodnak a Ryanair légikísérői

Az ír fapados légitársaság stewardessei idén is nekivetkőztek, hogy bikinisnaptárral segítsenek a rászorulókon.

'

A cég nyers modoráról ismert vezérigazgatója azt állítja, alkalmazottai önként vállalják el ezt a feladatot, sőt, tolonganak a megtiszteltetésért, idén például nyolcszázan jelentkeztek. Az eladásból befolyt összeg fogyatékos gyerekeket támogat. 

A cég szóvivője, Stephen McNamara szerint ez az eddigi legdögösebb naptár, és reméli, hogy sikerül összegyűjteniük 100 ezer fontot, amely összeg a fogyatékos gyermekek és családjaikat segítő KIDS alapítványhoz kerül majd. A szervezet vezetője, Kevin Williams természetesen hálás a légitársaságnak és azon munkatársainak, akik hajlandóak voltak levetkőzni a jó ügy érdekében. Hozzátette, csodálatos dolog, hogy egy ilyen szórakoztató dolgot sikerült összekötni egy ilyen hasznos üggyel.

A cég vezérigazgatója, Michael O'Leary egyébként már 100 darabot meg is vett az új naptárból, és elküldte Mary Honeyball EP-képviselőnek, aki tavaly azzal vádolta meg őket, hogy az alkalmazottakat rákényszerítik arra, hogy szerepeljenek a naptárban. „A Ryanair munkatársai természetesen önként jelentkeznek erre a feladatra. Idén a négyezer légikísérőnk közül összesen nyolcszázan szerettek volna bekerülni a naptárba” – állítja O'Leary. A társaság először 2008-ban rukkolt elő saját naptárával, és azóta az eladásokból közel 300 ezer font folyt be. A 2010-es naptár képei egyébként még szeptemberben készültek Spanyolországban. (Velvet)

'

Hétfőn sztrájk a német reptereken – magyar járatpárokat is érint

Hétfőn sztrájk a német reptereken – magyar járatpárokat is érint 

Óriássztrájkot szervezett a legnagyobb közlekedési szakszervezet a hét első napjára Németország több légikikötőjébe.
A nő, aki egy luxushajón talált otthonra

A nő, aki egy luxushajón talált otthonra 

A különc, Clara L. Macbeth annyira beleszeretett az RMS Caronia nevű hajóba, hogy éveken át visszatért rá, szinte ott élve az életét.
 Emirates–Expedia Group: együttműködés az utazástervezés területén

Emirates–Expedia Group: együttműködés az utazástervezés területén 

Az Emirates és az Expedia Group bővítik együttműködésüket az Emirates New Distribution Capability (NDC) API teljes integrációjával.
Egész évben ünnepel a reptér

Egész évben ünnepel a reptér 

Május 7-én lesz 75 éve, hogy megnyitották az akkor még „Ferihegy” néven emlegetett fővárosi légikikötőt.
A kisföldalatti szerelvényei elöregedtek – de még egy jóideig ki kell tartaniuk

A kisföldalatti szerelvényei elöregedtek – de még egy jóideig ki kell tartaniuk 

A Millenniumi Földalatti Vasút szerelvényei elöregedtek, de a BKV szerint engedélyük érvényes.
Air France-KLM: 2024-ről pénzügyi jelentés

Air France-KLM: 2024-ről pénzügyi jelentés 

A francia-holland légitársaság azt is közölte, hogy a december 31-én zárult pénzügyi évében utasforgalma 4,7 százalékkal 97,9 millióra nőtt, a járatok töltöttsége 87,8 százalék volt, 0,5 százalékponttal magasabb, mint az előző évben.
Emirates – TUI Cruises: stratégiai megállapodás

Emirates – TUI Cruises: stratégiai megállapodás 

A légitársaság és a hajózós nagyvállalat a tengeri turizmus területén kötött megállapodást.
Átadta éves partneri díjait a Budapest Airport

Átadta éves partneri díjait a Budapest Airport 

Március 4-én tartották immár hagyományosnak számító éves partnertalálkozójukat, ahol partnereiket díjazták.
Török légitársaság: 2024. évi összesítő mérleg

Török légitársaság: 2024. évi összesítő mérleg 

A Turkish Airlines (TA) az elmúlt évben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el.
Dunai hajós körkép – a hamarosan induló főszezon nyitányaként

Dunai hajós körkép – a hamarosan induló főszezon nyitányaként 

Összeállítás a hazai folyami hajózásos piaci helyzetről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.