Fennállásának legjobb évét zárja a belgrádi reptér

1962-es megnyitása óta legjobb évét zárja idén a belgrádi Nikola Tesla repülőtér - írja az EX-YU Aviation News.

Bár az év eleje kevésbé volt biztató a JAT Airways akkori járat ritkításai és nehézségei miatt, 2013-ban 3 363 919 utas fordult meg Szerbia legnagyobb légikikötőjében. Csak a decemberi növekedés elérte a 20%-ot előző évhez képest. Az impozáns év végi fejlődés köszönhető egyebek mellett a decemberben indult hat új járatnak, melyek Prágába, Banja Lukába, Szarajevóba, Ljubljanába, Bukarestbe és Genfbe közlekednek. 

2014-től további fejlődést vár a repülőtér vezetése köszönhetően például az újonnan érkező TAP, Vueiling és Etihad Regional újévben induló járatainak. Az easyJet genfi, a Wizz Air larnakai járatot indít Belgrádból. A JAT-ból Etihad segítséggel Air Serbia-ává erősödött szerb légitársaság pedig Bejrútba, Kijevbe, Szófiába, Várnába, Varsóba és Budapestre indít járatokat. Így hamarosan akár Belgrádon keresztül is átszállhatunk csatlakozó járatokra. Akár még Kína felé is, ha bejönnek a reptér vezetőségének tervei. 

Velimir Radosavljević, a reptér ügyvezető igazgatója egy kínai rádióműsorban azt nyilatkozta, hogy a közeli jövőben közvetlen járat indulhat Peking és Belgrád között. Az ügyvezető által felsorolt lehetséges partnerek az Air China, China Southern valamint a Malév leállásával Budapestről pikkpakk elmenekült Hainan Airlines.

A sikeres jövőbeni fejlődés azon is múlik majd, hogy vajon a szerb kormány sikeres tárgyalásokat folytat-e a reptér Etihad Ariways-nek 20 évre történő koncesszióba adásáról.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.