Fény-járatként indul utolsó útjára indul a hatvanéves HÉV

Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookra szombaton feltöltött videóban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az év elején még négy hatvanéves motorvonat volt a HÉV motorflottájában, hármat év közben már kivontak, két járművet a HÉV nosztalgiaflottájába irányítanak. Az utolsótól szimbolikus módon fény HÉV-ként búcsúznak: a négy adventi hétvégén mindig más vonalon „még utoljára” lehet vele utazni.

Hegyi Zsolt hangsúlyozta, a HÉV-menetrend ettől nem változik, az új HÉV-ek érkezése napirenden van.

A búcsúzó HÉV-szerelvény pályafutása során közel 3,5 millió kilométert futott; fény HÉV-ként 880 méter fényfüzér díszíti, és több mint 8600 LED ragyog rajta.


Fotó: MÁV-csoport Facebook oldala

A Fény HÉV a délutáni és esti órákban november 29-30-án a H5-ös, december 6-7-én a H8/9-es, december 13-14-én a H6-os, december 20-21-én pedig a H7-es HÉV vonalán közlekedik majd – olvasható közleményben.

A MÁV-csoport MTI-hez eljuttatott közleményéből az is kiderül, hogy a fényvonatok (Fényszili és FényBz) november 30-tól közlekednek az ország több pontján, fő- és mellékvonalakon egyaránt megjelennek. Az országjáró szerelvényeken túl 2026. január 6-áig a Balatonfenyvesi kisvasút egy szerelvénye is ünnepi fényben közlekedik.


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.