A légitársaságot a közelmúltban megvásárló Volo do Brasil csoport egyik tulajdonosa, Marco Antonio Audi azt mondta, hogy a héten öt új repülőgépet kap a Varig, és gépenként 120 alkalmazottat vesznek fel. A Volo do Brasil 24 millió dollárt fizetett a múlt hónapban a Varigért, amely egy héttel ezelőtt 5500 dolgozót bocsátott el, és így ma alig 4000 főt foglalkoztat. Ha mind a 45 repülőgépük repül majd, akkor viszont a létszám 5400 főre bővülhet. Az új repülőgépek nem feltétlenül Boeingek lesznek, mint idáig, hanem Airbusokkal és Embraerekkel is bővülhet a flotta. A most érkező repülőgépeket nem csupán lízingelik, hanem a bérleti periódus lejárta után megvásárolják. A tervek szerint első körben a belföldi nagyvárosok közötti forgalom felfuttatására koncentrálnak, a nemzetközi célállomások közül Buenos Aires, Caracas és Frankfurt a legfontosabb, ezek sikeres újraindítása után várhatóan repülnek majd Londonba és Milanóba is, tette hozzá Audi.
Fokozatosan talpra áll a Varig?
A Reuters értesülései szerint a brazil Varig légitársaság a jelenlegi 12-ről 45-re kívánja növelni flottája létszámát az év végére.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.