Folytatja a Lufthansa járatok átvételét a Germanwings

Jövőre a Germanwings a düsseldorfi repülőtér egyik legnagyobb légitársaságává válik: a 2014. március 30-án életbe lépő nyári menetrend kezdetével a légitársaság számos útvonalat átvesz majd anyavállalatától, a Lufthansa-tól, és új célállomásokra is nyit járatot.

A Germanwings fokozatosan veszi át a Lufthansa valamennyi, a frankfurti és müncheni csomópontokon kívül eső németországi és európai útvonalát. Ennek érdekében a 2002-ben alapított légitársaság jelenleg 38 darab repülőgépből álló flottáját 87 darabosra bővítik. A légitársaság azzal a feladattal indul el „új Germanwings“-ként, hogy forradalmasítsa az európai diszkont repülési piacot, és ezáltal a legmagasabb minőségű szolgáltatást nyújtsa ebben a szegmensben szerte Európában – beleértve Düsseldorfot is.

Az útvonalak átvételének első ütemében, amely a 2014-es nyári menetrend életbe lépésekor lesz esedékes, a Düsseldorfból Drezdába, Lipcsébe és Nürnberge tartó utasokat a Germanwings fogja szállítani heti 16 alkalommal.

 

2014. március 30-tól a Germanwings az alábbi európai célállomásokra kínál majd járatokat Düsseldorfból:

Úti cél Heti
járatszám
Úti cél Heti
járatszám
Úti cél Heti
járatszám
Barcelona  12 Bari  1 Bázel 12
Bastia/Korzika 1 Bilbao 7 Cagliari/Szicília 1
Cardiff  1 Catania/Szicília 4 Dublin  4
Dubrovnik  1 Genf  17 Heraklion  2
Ibiza 2 Izmir  1 Katowice  5
Lamezia Terme 2 Madrid  12 Milánó  23
Newquay/Cornwall 1 Olbia/Szardínia Palma de Mallorca 21
Prága 18 Split  3 Stockholm  12
Thessaloniki  4 Velence 7 Varsó 17
Zadar  1        

A légitársaság nyáron egy teljesen új márka- és termék koncepciót indított el, amely valamennyi utas számára lehetővé teszi az „à la carte repülést“. Az utasok össze tudják állítani a saját személyes igényeiknek leginkább megfelelő utazási csomagot, a kiegészítő szolgáltatásokat nem tartalmazó diszkont utazástól az extrákat és számos kényelmi szolgáltatást tartalmazó, magas szintű utazási élményig. Az Economy Class keretében a jövőben az „új Germanwings“ Düsseldorfból is három, különböző szolgáltatásokat tartalmazó tarifát kínál.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.