Forgalomba áll az új magyar elektromos busz

A midibusz stílusosan a “szülővárosában”, Baján áll először forgalomba. Az elektromos midibusz a háromhetes tesztüzem során 2025. február 15. és március 6. között a legtöbb helyi busz útvonalon szolgálatot teljesít majd. Az utasok – a többi bajai helyi járathoz hasonlóan – díjmentesen próbálhatják ki a járművet a MÁV-csoport honlapján elérhető menetrend szerint.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nyolc méter hosszú, 16 ülőhellyel rendelkező, alacsonypadlós elektromos midibuszt tavaly nyáron mutatta be a GTKB (Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft.), novemberben pedig megkapta a típusengedélyt is. A prototípus egyetlen példányban létezik, a GTKB Kft. felelt a jármű “szíve”, vagyis az elektromos hajtás kifejlesztéséért, míg a cseh SOR a kocsiszekrényt alkotta meg. A rendszerintegrációs és szoftverfejlesztési feladatok is Magyarországon zajlottak.


Fotó: GTKB

A 120 kW teljesítményű aszinkron vontatómotort NMC típusú, 200 kWh-s akkumulátor hajtja, amely plug-in technológiával és pantográfos oszloptöltőről (OpCharge) egyaránt tölthető.

A busz egyetlen feltöltéssel mintegy 270 kilométer megtételére képes, töltése a GTKB Kft. bajai telephelyén történik majd a tesztüzem alatt.

Régóta várunk erre a pillanatra, a tervezőasztal rajzai valósággá váltak, a GANZ-SOR EBN8 immáron utasokat szállít. A közepes méretkategóriában is jelentős igény mutatkozik a tisztán elektromos hajtású városi járművekre. A midibusz hatékony alternatívát nyújt az utasok szállítására a megváltozott közlekedési szokások figyelembevétele mellett. Az általános utasszállítási feladatok mellett ez az elektromos busz egyéb forgalmi feladatokra is kiválóan alkalmas” - mondta el Pencz Rudolf, a GTKB Kft. ügyvezető igazgatója. 


Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.