Forgalomba állt a MÁV saját gyártású első belföldi IC+ kocsija

Forgalomba állt a MÁV első, saját gyártású, belföldi forgalomra szánt másodosztályú InterCity (IC+) kocsija csütörtökön, az utasok a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön.

Az új IC+ flotta több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal készül, a vasúttársaság 250 munkavállalónak ad munkát a gyártással, és legalább ugyanennyinek a beszállítói körben.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a versenyképes, fenntartható, szerethető vasúthoz folyamatos fejlesztésre, jó menetrendi kínálatra és tarifára van szükség. Ismertette, hogy az első 20 nemzetközi forgalomra szánt IC+ kocsi legyártását követően, 2019 augusztusában kezdődött és jövő év nyaráig tart a hetven, belföldi forgalomra szánt IC+ gyártása. Ebből állt most utasforgalomba az első, pénteken pedig újabb kettőt indítanak útra. Homolya Róbert szerint az IC+ vasútikocsi versenyképes termék.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta, a most gyártás alatt lévő 70 IC+ szériában 35 első osztályú, prémium kategóriás kocsi is van. Az első osztályú jármű 2020 őszén, a 70 darabos széria pedig 2021 nyarán állhat forgalomban.

A bisztrókocsival is rendelkező első osztályú IC+ jármű Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged és Pécs felé fog majd várhatóan közlekedni. Megkezdődött az IC+ járműcsalád legújabb tagja, az IC+ vezérlőkocsi tervezése is, első körben két prototípus legyártását a MÁV-Start saját forrásból tervezi megvalósítani - mondta a MÁV-Start vezérigazgatója.

A MÁV tájékoztatása szerint a hetven IC+ kocsi gyártása 31 milliárd forintból valósul meg, a vasúttársaság saját forrás mellett 15,3 milliárd forint kormányzati költségtérítést is kap.

Forrás: MTI


Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt

Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt 

Harmincezer futó és városi túrázó, köztük több mint 6300 külföldi ünnepli a mozgást.
A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba

A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba 

Megsemmisítette a Kúria a Budavári Önkormányzat buszbehajtást korlátozó döntéseit.
Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál

Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál 

A legújabb fejlesztések a fogyatékkal élőket segítik.
Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.
Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.