Frissítve: szerdától mégsem lesz sztrájk a Lufthansánál!

FRISSÍTVE A tervek szerint szerdán kezdődött volna a pilóták sztrájkjának második hulláma a német légitársaságnál, az utasszállító divíziónál ezúttal kettő, a cargo-üzletágnál pedig három napig tartott volna, azonban a tárgyalópartnerek az utolsó pillanatban megállapodtak.olvasható az airPortal.hu szakmai site-on.

Mint írják, a cég pilótáit képviselő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet kedd este közölte, hogy a múlt hét pénteki után másodszor is sztrájkba lépnek a Lufthansa és a Lufthansa Cargo pilótái.

Az utasszállító járatok pilótái szeptember 7., szerda 0 óra 1 perctől szeptember 8., csütörtök 23:59-ig nem veszik fel a munkát, míg a cargo-gépek pilótái szintén szerdai kezdettel, de 24 órával tovább, péntek éjfélig sztrájkolnak.

 

A munkabeszüntetés csak akkor kerülhető el, ha a keddre tervezett újabb bértárgyalásokon a Lufthansa komoly ajánlattal áll elő.

A pilóták az idei évre 5,5 százalékos béremelést, a következő években pedig automatikus inflációkövetést akarnak kiharcolni.

A hír megjelenése óta szerencsére pozitív fordulatot vett a helyzet.

Lefújta a Lufthansa pilótáinak szerdára szervezett sztrájkját a Vereinigung Cockpit szakszervezet, miután megállapodtak a céggel. Kedden kulcsfontosságú részmegoldásban állapodott meg a Lufthansa és a cég pilótáit képviselő szakszervezet. Ezt követően már csak a részleteket kell kidolgozniuk, áll szintén az airPortal hírében.

A tárgyalások délelőtt 10 órakor kezdődtek, amelyek nagy időnyomás alatt zajlottak, mivel a munkabeszüntetés esetén a Lufthansának járatokat kellett volna törölnie.

"A sztrájk lemondása jó hír, különösen az ügyfelek számára. Járataink az elkövetkező napokban a terveknek megfelelően indulnak. Örülünk, hogy a szakszervezettel folytatott konstruktív megbeszéléseken sikerült megoldást találnunk a problémára", fogalmazott a Lufthansa szóvivője.

Forrás: Airportal.hu


Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.
Hamarosan  változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen!

Hamarosan változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen! 

Nemcsak az autósok, hanem a busszal érkezők és azzal távozók is terelő útvonalon közlekednek.
Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”,  csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk

Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”, csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk 

A Wizz Air január 31-ére szóló meghívása alaposan felpörgette az adrenalinszintemet, elvégre nem minden nap zuhanhat le úgy az ember egy repülő fedélzetéről, hogy azt tuti túl is élje – FRISSÍTVE
Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken

Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken  

2025. február 5-én, szerdán a poggyászkezelők tiltakozása miatt részleges sztrájkokra lehet számítani az olaszországi repülőtereken.
Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára

Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára 

 A bérlet többféle utazási lehetőségeket kínál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.