Utazási irodák is foglalhatják végre a Ryanair járatait

A Ryanair és a Travelport a mai napon bejelentették a mérföldkőnek számító globális forgalmazási megállapodásukat, mely több mint egy évtized után először teszi elérhetővé a low cost tartalmat kizárólag a Travelporttal szerződött utazási irodák számára, minden más GDS-t megelőzve.

A megállapodás révén a Ryanair viteldíjak, valamint a kiterjedt kiegészítő termékek és szolgáltatások március 19-től fokozatosan bevezetésre kerülnek a Travelport utazási irodák számára.

A Ryanair döntését megkönnyítette a Travelporttal történő együttműködésről a tavaly bevezetett Travelport Merchandising Platform™ és kiváltképp az Aggregated Shopping funkció a diszkont légitársaságok számára. Ez a technológia egyedülálló a Travelportnál. Lehetővé teszi, hogy a diszkont fuvarozók egy API-kapcsolaton keresztül biztosítsák tartalmaik elérését - a hagyományos légitársaságok gyakran kedvelt viteldíj feltöltési módszere helyett -, és pontosan ugyanolyan módon jelenítsék meg és tegyék foglalhatóvá a viteldíjakat és a kiegészítő szolgáltatásokat.

Hasonlóan a Travelport Aggregated Shopping funkcionalitásához, a két szervezet együttműködik a Travelport Rich Content and Branding termékének bevezetésében is. Ez a megoldás lehetővé teszi a légitársaságok számára, hogy hatékonyabban ellenőrizni tudják járataik és kiegészítő szolgáltatásaik megjelenítését az utazási iroda foglalási felületén és termékeik leírását, megfelelve a légitársaság saját honlapján található információknak.

A Ryanair az üzleti utazások növekedését várja

Kenny Jacobs, a Ryanair marketing vezérigazgató-helyettese az alábbiakat nyilatkozta:"Ez az együttműködés a Travelporttal jelentős fejlesztés a Ryanair és az üzleti utazók számára egész Európában és azon túl is, és tovább folytatjuk üzleti kínálatunk fejlesztését. Idén több mint 81.5 millió utast szállítunk 30 ország 186 repülőterét összekötő legnagyobb hálózaton. Ezen utasok több mint 22%-a üzleti utazásához választotta a Ryanairt, és várhatóan nőni fog ez az arány, mert a partnerség lehetővé teszi a vállalati utaztatók, és üzleti utazást szerzvő irodák és vállalkozások számára a szélesebb hozzáférést a Ryanair alacsony viteldíjaihoz és útvonalaihoz, több millió euró költségcsökkentést biztosítva a cégeknek minden évben."

Kurt Ekert, a Travelport ügyvezető alelnöke és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese hozzátette: "Kifejezetten örülünk, hogy a Ryanair minket választott GDS partneréül, és ezáltal elismeri, hogy egyedi értéket tudunk biztosítani a piacvezető merchandising platform segítségével. Izgatottan várjuk az elkövetkezendő hónapok kizárólagos együttműködését, amelynek során közösen új lehetőségeket keresünk, és bevezetjük járataik és kiegészítő szolgáltatásaik széles választékának elérését utazási irodai ügyfeleink számára világszerte."


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.