Graffitizők rendőrkézen

Új vonatokat rongáló graffitizőket fogtak el a MÁV Zrt. márciusban átadott Biztonságirányítási és Felügyeleti Központja segítségével. A térfigyelő kamerával tetten ért, őrizetbe vett két személyt egy társuk a rendőrségre ment meglátogatni, ám a videófelvételéről bebizonyosodott: ő volt a harmadik elkövető.

2012. április 7-ére virradó éjszaka a MÁV Biztonságirányítási és Felügyeleti Központ – ahová közel 200 kamera, mozgás- és nyitásérzékelő jele érkezik be – ügyeletese a monitorfalon észlelte, hogy egy Budapest-Nyugati pályaudvaron lévő Desiro motorvonatot több személy festékszóró flakonnal fúj le. Az ügyeletes értesítette az állomáson szolgálatot teljesítő vasútőröket és rendőröket, akik – valamint a MÁV Vasútőr Kft. gépkocsis mobil egysége is – a helyszínre vonultak. A rendőrjárőr a rongálás helyszínéhez közel két elkövetőt elfogott, s bevitte őket a kerületi kapitányságra. A kapitányság ügyfélvárójában hamarosan megjelent egy fiatalember, aki a graffitizés miatt előállított barátnőjét kereste. Az ügyfélváróban tartózkodó, korábban a monitorképeket látó vasútőrök felismerték a férfiban ez egyik graffitizőt, akinek emellett cipője és ruházata is árulkodó volt: olyan kék festék fogta meg, amilyennel a motorkocsit összefestették. Ennek nyomán a rendőrök őt is őrizetbe vették.

A MÁV Biztonságirányítási és Felügyeleti Központja

A MÁV Zrt. 2012. március 20-án átadott új biztonságirányítási és felügyeleti központja – amely működésének eredménye a mostani elfogás is – a fővárosi és elővárosi vasútállomások biztonságát támogatja. A napi 24 órában, folyamatosan működő központba több száz kamera, mozgás- és nyitásérzékelő jele érkezik be. A szolgálatot teljesítő vasútőrök az interneten keresztül befutó jeleket a központi terem falán elhelyezett nagy kijelzős monitorokon, illetve munkaállomásonként asztali monitorokon követnek nyomon, és szükség esetén azonnal intézkednek. A térfigyelő kamerák rendszerei a fejpályaudvarok, valamint egyes vasutas települések tapasztalatai alapján mintegy 30-40% csökkentik a bűnelkövetések, lopások, zsebtolvajlások valószínűségét.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.