Gyatra, de legalább szuperbiztonságos év volt a tavalyi a légközlekedésben

A légiközlekedésben 2009 volt a légi szállítás második legbiztonságosabb éve - jelentette be csütörtökön a genfi Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A szervezet összegzése szerint tavaly 1,4 millió, nyugati építésű repülőgéppel teljesített légi szállításra jutott egy baleset. Összehasonlításul, 2008-ban még 1,2 millióra esett egy baleset. Lefordítva az adatot a veszteségek rátájára, tavaly egymillió járatra jutott 0,71 halálos baleset. A rekordot 2006-ban jegyezték, az IATA szerint akkor egymillió járatra 0,65 halálos baleset jutott. Ma a repülőgép a legbiztonságosabb közlekedési eszköz, de a biztonság további fokozásához az adatok körültekintő elemzésére van szükség - állapította meg az IATA vezérigazgatója, Giovanni Bisignani.

"Meg kell értenünk a kiindulási alapul szolgáló biztonsági kockázatok trendjét, nem csak az évente előforduló néhány balesetből, hanem az évente több millió biztonságos légijárat adatainak összegzéséből és elemzéséből" - mondta Bisignani, hozzáfűzve, hogy az ágazat úgy növelte a biztonság mértékét az elmúlt évtizedben, hogy közben a légitársaságok évi átlagos összesített vesztesége elérte az ötmilliárd dollárt.

Tavaly egyébként az IATA kötelékébe tartozó mintegy 230 légitársasággal 2,3 milliárd ember repült 35 millió járaton. A nyugati típusú gépekkel a balesetek száma 19 volt, míg az összessel, beleértve a keletieket is, 90 baleset fordult elő. Az összes fajta gép balesete közül 18 követelt halálos áldozatot szemben az egy évvel korábbi 23-mal, viszont a halottak száma 502-ről 685-re emelkedett. Afrikában és a Közel-Keleten fordult elő a legtöbb baleset. Észak-Ázsia, Latin-Amerika és a FÁK országaiban tavaly nem történt nyugati géppel baleset. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.