A portugál kormány módosította a korábbi terveket, eredetileg ugyanis öt vasútvonal terve szerepelt a projektben, ebből mára már csak kettő maradt. Így a portugál Portó és az észak-spanyolországi Vigo között egyelőre nem létesül gyors, korszerű vasútvonal és kiesett a tervből a Portugália közepén lévő partvidéki várost, Aveirót Salamanca spanyol egyetemi várossal összekötő vasútvonal, pedig ez a térség legfontosabb teherszállítási útvonala. A Portót Lisszabonnal és a portugál fővárost Madriddal összekötő korszerű vonal 7,7 milliárd euróba kerül, a munka 2008-ban kezdődik, és várhatóan 2014-ben fejeződik be. A gyorsvasút szerelvényei helyenként 350 kilométeres óránkénti sebességgel közlekednek majd, a vasúti hálózatok egészét tekintve átlagosan 200 kilométeres óránkénti sebességet érnek el a vonatok. A beruházási költségek egyharmadát európai alapokból fedezik, a fennmaradó részt az Európai Befektető Banktól kapott kölcsönből, amelynek törlesztését a járatok indításával egy időben kezdik el. Az új vasútvonalon várhatóan évente több mint ötmillió utas közlekedik majd – írja a ma.hu.
Gyorsvasúton Lisszabonból Madridba
Megnyirbálták a portugál-spanyol gyorsvasút terveit, de a fő cél megvalósul: 2014-re kiépül Lisszabon és Madrid között a gyorsvasút összeköttetés, az út a jelenlegi tíz óra helyett 3 órát vesz majd igénybe.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.