A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy figyelmen kívül hagyják majd az értékesítés során, hogy a vevő olasz vagy külföldi cég; ami fontos, hogy gazdaságilag erős partner kezébe kerüljön a társaság. A légitársaság eladásáról először tavaly év vége felé tett bejelentést Prodi, miután felhagytak a vállalat nyereségessé tételére irányuló törekvésekkel. Az Alitalia az elmúlt négy évben 2 milliárd euró veszteséget termelt. A kormány Maurizio Pratot, az Alitalia elnökét bízta meg azzal, hogy találjon egy olyan partnert, aki megvásárolná a légitársaság részvényeinek 49,9 százalékát. Júliusban az olasz kormány egyszer már írt ki pályázatot a 49,9 százalék értékesítésétől, akkor a kérők visszalépése miatt nem valósult meg az eladás. Az akkori három pályázó (az Air One, Olaszország második legnagyobb légitársasága, az Orosz OAO Aeroflot és az amerikai TPG Inc. befektetési csoport) úgy nyilatkozott: továbbra is érdeklődnek a légitársaság megvétele iránt, ha az eladás feltételei kedvezőbbek lesznek számukra.
Hamarosan eladják az Alitaliát
Romano Prodi, Olaszország miniszterelnöke a kormány 2008-as költségvetési terveit bemutató sajtótájékoztatón elmondta: hamarosan eladásra kerül az állami kézben lévő veszteséges Alitalia légitársaság.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.