Új Alitáliát hozna létre a Lufthansa 

A Lufthansa Csoport koncepciótervet nyújtott be az Alitalia átszervezésére — tudtuk meg hétfőn a Lufthansától.
Év végéig még üzemképes maradhat az Alitalia

Év végéig még üzemképes maradhat az Alitalia 

Az év végéig üzemképes maradhat az Alitalia, de legkésőbb decemberig dönteni kell a következő lépésekről, különben a légitársaság nem éli meg 2018-at - nyilatkozta az MTI-nek Dino Nikpalj olasz légiközlekedési szakértő.

Kormánybiztosokat és fél évre kölcsönt kapott az Alitalia 

Három kormánybiztost neveztek ki az Alitalia olasz légitársaság élére, amely a következő hat hónapra 600 millió euró kölcsönt is kapott a római kormánytól, amíg sikerül új gazdát találni a csődbe jutott vállalatnak.

Sztrájkolnak az Alitalia dolgozói 

Az Alitalia olasz légitársaság belföldi és nemzetközi járatainak 60 százalékát törlik a dolgozók sztrájkja miatt szerdán. 

1 milliárd eurós költségcsökkentés az Alitaliánál 

Az Alitalia igazgatósága elfogadta a légitársaság új üzleti tervét, amelyben 1 milliárd eurós költségcsökkentést vállalnak 2019-ig, hogy ugyanazon év végére nyereséget termeljen a társaság.

Kapacitást bővít az Alitalia Budapesten 

Bővíti kapacitásait az olasz Alitalia Budapesten, heti 9-ről 10-re növeli a járatszámot, és nagyobb befogadóképességű gépeket is közlekedtet Budapest viszonylatában.

Sztrájkolnak az Alitalia olasz légitársaság dolgozói 

Sztrájkolnak az Alitalia pilótái és utaskísérői, a társaság a járatainak tizenöt százalékát törölte pénteken, a budapesti járat nem szerepel ezek között.

Az Alitalia 49%-át veszi meg az Etihad 

Nemrég a vásárlás feltételeiről állapodott meg a két légitársaság, bár azt pontosan nem tudni, mennyit fektet be az Etihad az Alitaliába.

Az Alitaliában is bevásárol az Etihad Airways 

Végső szakaszába érkezett az olasz Alitalia és az Egyesült Arab Emirségek abu dzabi székhelyű nemzeti légitársasága, az Etihad Airways közötti tárgyalás egy esetleges befektetésről - közölte a két cég vezérigazgatója.

Negyedszerre is: az Alitalia fedélzeti konyhája a legjobb 

Immár negyedik éve sorozatban az Alitalia Magnifica osztályának innovatív fedélzeti menüjét tüntették ki a legjobbnak járó díjjal - közölte a légitársaság.

Megmenekül az Alitalia? 

A menedzsment 300 millió eurós tőkeemelésről döntött, a kormány 75 milliót eurót tesz be, két bank 100 milliós áthidaló kölcsönt ad. Az állami segítséget utólag Brüsszelnek is jóvá kell hagynia, írja a hirado.hu

Tartalék gépet küldött az Alitalia 

Tartalék gépet küldött kedd hajnalban az Alitalia, az éjszaka a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást végrehajtott utasszállítója helyett - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére.

Milánó-Bécs járatot indít az Alitalia 

A 2013/14-es téli szezon kezdetével, október 28-tól az Alitalia elindítja új, közvetlen járatát Milánó/Linate és Bécs között, a hétköznapokon (hétfőtől – péntekig) napi kettő, hétvégenként pedig napi egy járattal (összesen heti 12 járat).

További megtakarítások az Alitaliánál 

A súlyos anyagi gondokkal küszködő olasz Alitaliánál újabb takarékossági csomagot dolgoztak ki, amelynek fontos eleme a dolgozókkal kötendő szolidaritási megállapodás, illetve a vezetők javadalmazásának a csökkentése.

Oroszországba nyit járatot az Alitalia 

2013. március 27-től az Alitalia közvetlen járatot indít a Jekatyerinburg-Róma útvonalon, írja az Oroszország Hangja.

Niki Lauda lehet az új Alitalia elnök 

A veszteségekkel küszködő olasz légi társaság ismét új főnököt keres a konszern élére, miután a csak egy éve hivatalában lévő főnök, Andrea Ragnetti a napokban bejelentette a lemondását, írja a Világgazdaság.

A levegőben az olasz konyha a legjobb 

Az Alitalia ismét elhozta a legjobbnak járó díjat, a Magnifica Business osztályon felszolgált kiváló minőségű és újító étkezési programjának köszönhetően. A díjat az amerikai Global Traveller magazin adományozza, amely már 9 éve végez kutatásokat az utazási és idegenforgalmi ágazat kivételes eredményein.

Beszállókártyával olcsóbb a belépő 

Live Italy néven új programot indított az Alitalia, amely az utazás új élményét kínálja az utasoknak. 

Személyi változások az Alitalianál 

Az Alitalia folytatta belső átszervezését, kereskedelmi tevékenységének erősítése érdekében és bejelentette a légitársaság új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Gianni Pieraccioninak és ezzel párhuzamosan a hivatal stratégiai és üzletfejlesztési igazgatójának Marco Sansavininek a kinevezését, közölte lapunkkal a légitársaság.

Közvetlen Róma – Abu Dhabi járat indul 

Olaszország és az Egyesült Arab Emirátusok nemzeti légitársaságai 2012. december 1-től közös járat üzemeltetésébe kezdenek.

Összekapcsolta oldalát a közösségi oldalakkal az Alitalia 

Az Alitalia az első olyan légitársaság a világon, amely közvetlen kacsolatot épített ki a széles körben használt közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Linkedin, Google, Yahoo! és MSN Messenger) és a saját a www.alitalia.com weboldala nyújtotta szolgáltatások között, lehetővé téve, hogy a weboldalára meglévő és leendő ügyfelei a közösségi oldalakon használt azonosítóikkal lépjenek be.

Autósülés az Alitalia járatain 

Saját autós gyermekülés vihetnek a szülők az Alitalia fedélzetére velük utazó gyermekük számára - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Alitalia.

Táblagépet kap az Alitalia repülő személyzete 

A Motorola és az Alitalia között létrejött együttműködésnek köszönhetően az Alitalia az első légitársaságok között van a világon, akik táblagépekkel látják el repülő személyzetüket. 

Róma – Trapani szezonális útvonal az Alitaliától 

Ezen a nyáron az Alitalia útvonal hálózata új üdülő célállomással bővül. 

Róma: Alitalia-utasoknak Alitalia-busz 

Az Alitalia új kedvezményes transzfer szolgáltatást biztosít utasai részére, Róma Fiumicino repülőteréről a városközpontba és vissza - közölte a Turizmus Online-nal az olasz légitársaság csütörtökön.

Fix árakat vezet be a Róma-Milánó vonalon az Alitalia 

2012. június 19-én rendezték meg Rómában a Fiumicino repülőtér hármas hangárjában az Alitalia Day 2012-t. Az eseményen a cég igazgatótanácsának elnöke Roberto Colaninno, valamint a vezérigazgató Andrea Ragnetti bemutatta a légitársaság új kereskedelmi stratégiáját is.

Alitalianál: ülőhely foglalás már a jegyvásárláskor 

Alitalianál: ülőhely foglalás már a jegyvásárláskor

Alitalia: téli menetrend betöltve! 

Már foglalható az Alitalia téli menetrendje, amely az korábbra hozott indulással kedvező csatlakozási lehetőségeket biztosít számos célállomásra. 

A gyenge kereslet ellenére nőttek az Alitalia bevételei 

2012 első negyedévében a gyenge kereslet ellenére az Alitalia Csoport +13%-al növelte bevételeit,  +5 ponttal a kihasználtságát és +0.6 ponttal a picai részesedését Olaszországban.

Megveszi az Alitalia a Wind Jetet 

Az Alitalia csoport 2012. április 13-án írta alá a Wind Jet menetrendszerinti személyszállítási üzletágának felvásárlásáról szóló szerződést.

Alitalia: az ég elsőbbsége 

Április 3-án kedden az Alitalia – Atlanta, Peking, Shanghai, Párizs és Amszterdam után – bemutatta az új Sky Priority szolgáltatását a római Fiumicino repülőtéren.

A Ryanair elnézést kért az Alitaliatól 

Az ír diszkont légitársaság elismerte, hogy 2011-es utasszámának adatait hibásan publikálta. Az Alitalia továbbra is vezeti az Olaszországban működő légifuvarozók top 50-es listáját. Az ír fapados célja két éven belül az élre törni.

Megújult az Alitalia Igazgatótanácsa 

Roberto Colaninno-t nevezték ki az Alitalia igazgatósági elnökének és Andrea Ragnetti lett a társaság kinevezett vezérigazgatója.

Növelte az utasszámot és árbevételét az Alitalia 

Az Alitalia igazgatótanácsa - Compagnia Aerea Italiana S.p.A. - Rómában jóváhagyta a csoport 2011-es éves jelentését, amelyet Rocco Sabelli vezérigazgató prezentált.

Alitalia: Budapest-Róma járat újratöltve, februárban indul 

Az Alitalia a tervezettnél korábban, február 20-án indítja újra járatait Budapest és Róma között - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Alitalia.

Ismét az Alitalia fedélzeti konyhája lett a legjobb 

Az idén az Alitalia ismét díjat nyert a “Best Airline Cuisine – A Legjobb Fedélzeti Konyha” megmérettetésen, mint a világ legjobb minőségű fedélzeti ételét kínáló légitársaság.

Újraindult az Alitalia líbiai járata 

8 hónapnyi szünet után az Alitalia újraindította járatait Olaszország és Tripoli között. 

Csatlakozott az Alitalia flottájához a második Embraer E190 gép 

Október 13-án a második Embraer E190-AND RNB típusú - a "Pollino National Park” nevet viselő - gép csatlakozott a flottához, hogy a Róma Fiumicino – Toulouse útvonalon teljesítsen szolgálatot.

KLM-AF-Alitalia: közös vállalati hűségprogram 

A BlueBiz, az Air France-KLM vállalati hűségprogramja új partnerrel bővült, az Alitalia légitársasággal. A program célja költséghatékonyság biztosítása a rendszeresen üzleti célból utazó cégek részére.

23,4 millió utast szállított az Alitalia 2010-ben 

A 2010-es utas szám 1,6 millióval haladja meg a 2009-est, 7,4%-os növekedést mutatva - közölte a légitársaság a Turizmus Online-nal.

Négy légitársaság cirkuszolt múlt szerdán 

Nem szokványos helyen, a Fővárosi Nagycirkuszban tartották évnyitó rendezvényüket az Air France – KLM – Delta – Alitalia légitársaságok.

Díjazták az Alitalia fedélzeti konyháját 

Az Alitalia a héten elnyerte a „Legjobb Légitársasági Konyha” díjat a Global Traveler felmérésén. A díj jelentős eredmény abban a folyamatban, melynek során az olasz termékeket kívánja a légitársaság előtérbe helyezni.

2012-től Skyteam tag az Aerolinias Argentinas 

Hétfőn, Buenos Aires-ben írta alá a SkyTeam-mel társulási megállapodást az Aerolinias Argentinas. A cég lesz a szövetség első dél-amerikai tagja.

Hét új úti cél az Alitalia téli menetrendjében 

November 17-én életbe lépett az Alitalia légitársaság hét új úti célt tartalmazó téli menetrendje, amely március 26-ig lesz érvényben.

Alitalia: Rómából közvetlenül Rio de Janeiro-ba 

Az Alitalia 2011 június 4-től közvetlen járatot indít Róma Fiumicino és Rio de Janeiro között.

Mihez kezd az állam a Malévval? 

Két évtized alatt tucatnyi vezérigazgató – és majdnem ugyanennyi terv a Malév felvirágoztatására. Az idei év nyarán mégis – sokadszor – a túlélés a tét. A „családi ezüstnek” is tekintett cég kronológiáját - és sikertelenségét - egy sor feltételezés és mendemonda lengi körül. Ezek közül vizsgáltunk meg néhányat…

Romlott az európai járatok pontossága 

Az európai légi járatok 71,71%-a érkezett pontosan júliusban, ami jelentős visszaesés a júniusi 77,25 és a májusi 75,85%-ról, olvasható a FlightStats jelentésében.

A gyermekkor lassan véget ér: tízéves a Skyteam 

Könnyed nyáresti vigasság keretében ünnepelte Budapesten fennállásának 10. évfordulóját a Skyteam légitársasági szövetség. Az eseményen Melles Botond, a KLM-Air France magyarországi igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt tíz év alatt a SkyTeam tagjainak száma több mint háromszorosára nőtt, a járatok száma megduplázódott és teljes jogú taggá vált az Air Europa, a Kenya Airways és a Tarom.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!