Harmadával nőtt a pozsonyi repülőtér forgalma

Jelentős mértékben, éves szinten mintegy harmadával nőtt az idei év első negyedében a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtér utasforgalma - derült ki a légikikötő sajtóosztálya által csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleményből.

A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2015 első három hónapjában több mint 215 ezer fő volt, ami 32 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakit. A növekedés mértéke éves összehasonlításban januárban 26, februárban és márciusban pedig 36 százalékos volt.

A forgalomnövekedés viszonylag magas aránya mellett jelzésértékű lehet az is, hogy az első negyedévben sikerült megállítani és visszájára fordítani a BTS 2009-től folyamatosan csökkenő utasforgalmi mutatóját. A pozsonyi légikikötő utasforgalma a tavalyi évben 1 millió 356 ezer főt tett ki, ami 1,3 százalékkal maradt alatta a 2013-as eredménynek, amikor az utasok száma, kétszer olyan nagy mértékben esett vissza, mint tavaly.

"A mostani volt a legjobb első negyedévünk, amióta a SkyEurope befejezte a tevékenységét" - véleményezte eredményeiket Ivan Trhlík, a repülőtér vezérigazgatója, aki szerint a számok azt mutatják, hogy beigazolódnak azok a feltételezéseik, hogy az egész év tekintetében sikerül majd növelniük az utasok számát.

A Ryanair utaslétszáma 40%-kal nőtt

A BTS utasforgalmának első negyedéves növekedésében a menetrendszerű járatok utaslétszámának emelkedése játszott súlyponti szerepet. Ezt mutatja, hogy például a - Pozsonyból és oda új járatokat indító - Ryanair utaslétszáma a vizsgált időszakban csaknem 40 százalékkal nőtt éves szinten, és utaslétszám-emelkedést könyvelt el a cseh nemzeti légitársaság is, amely az egy évvel korábbinál 5 százalékkal több utast szállított a pozsonyi repülőtéren át 2015 első három hónapjában.

A pozsonyi repülőtérről induló, illetve oda érkező utasok legtöbbje a Pozsony-London Stansted, Pozsony-Dublin, illetve a Pozsony-Milánó Bergámó járatokon utazott az első negyedévben.

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb és egyben egyetlen európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A repülőtér utasforgalom tekintetében eddigi legjobb évét 2008-ban zárta, 2,2 millió utassal.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.