Hétfőtől már előszezoni menetrend érvényes a Balatonra

Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a tavasszal életre kelő balatoni térség a kirándulók, turisták és a biciklisek számára, ezért a MÁV-START nemcsak a vakáció idején, hanem már előtte egy hónappal, május 15-től sűrűbb eljutást biztosít a tó partjához, növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat és színvonalasabb szolgáltatást nyújt a járműfejlesztéseknek, felújításoknak köszönhetően - olvasható a MÁV Csoport közleményében.

A 2021-es előszezonban mintegy 200 ezren szálltak vonatra, hogy ellátogassanak hazánk legnagyobb tavához. Tavaly ugyanebben az időszakban két és félszeresére, félmillióra emelkedett a balatoni előszezoni utazásszám, köszönhetően a járványhelyzeti korlátozások fokozatos feloldásának és a vasúti fejlesztéseknek. 2022 május közepétől szeptember közepéig az elő-, fő- és utószezon idején pedig kiemelkedő, összességében közel 3 millió utazást regisztrált a vasútvállalat, ezzel a 2021-es, szintén a teljes szezonra vetített évtizedes, 2 milliós csúcsát nagyságrendekkel meghaladta.

Pafféri Zoltán - MÁV Zrt. vezérigazgatóIdén május 15-től június 16-ig ismét előszezoni menetrenddel várja az utazókat a MÁV-START: a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránkénti követésű vonatok mellett további járatokkal is elértővé válnak. A téli menetrendhez képest bővülnek a kerékpárszállítási lehetőségek, több InterCity-kocsi és motorvonat áll forgalomba, a vonatokon a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhely áll majd az utasok rendelkezésére.

A Volánbusz tavaly nyár óta ütemes menetrenddel biztosítja Zala és Veszprém vármegyékben a regionális és távolsági kapcsolatokat, az elmúlt két évben pedig több tucat új autóbuszt állított forgalomba a balatoni és környéki viszonylatokon. A közlekedési társaságok fejlesztései mindezzel még vonzóbbá, kedvelhetőbbé teszik a közösségi közlekedést a Balatonhoz utazók körében is. Mindazonáltal az új vármegye- és országbérlet is ösztönzőleg hat majd arra, hogy szép időben sokan – akár csak egy napra is – vonattal vagy busszal utazzanak a Balatonhoz, de több napijeggyel is bejárhatjuk a térséget.

Részletek és a menetrendi változások ITT olvashatók.


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.