Higgadtság és zavartalan forgalom Ferihegyen

Zavartalanul zajlik a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a felfüggesztett ukrajnai és orosz járatok kivételével minden célállomásra a menetrendnek megfelelően közlekednek a légijáratok. A Budapest Airport az Ukrajnából szervezett módon, csoportosan érkező menekülteket – a Repülőtéri Rendőri Igazgatósággal és a nagykövetségekkel szoros együttműködésben - az 1. Terminálon helyezi el, innen indulnak az őket elszállító menekítő járatok is - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Teljes nyugalom tapasztalható a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a járatok a menetrendnek megfelelően indulnak és érkeznek, és az utasfolyamatok is a megszokottnak megfelelően zajlanak a budapesti légikikötőben. Az Ukrajna és Moldova feletti légtérzár, illetve az Oroszország feletti repülési korlátozások miatt az Ukrajnába közlekedő járatok továbbra sem érhetők el, ahogyan az orosz célállomásokra induló és onnan érkező járatok sem közlekednek. A felfüggesztett járatok 5 ukrán és 6 orosz repülőteret érintenek, heti összesen 35 járattal. Az átrepülő járatok elkerülik Ukrajna, Moldova és Oroszország légterét, és a Románia-Bulgária-Törökország útvonalon közlekednek. A budapesti repülőtér utasai a repülőtéren a megszokott utasfolyamatokkal találkoznak; az Ukrajnában zajló konfliktus a többi városba közlekedő járatot egyáltalán nem érinti.

A Budapest Airport a menekülthelyzet miatt már a harcok kitörésekor felvette a kapcsolatot a Magyarországon működő nagykövetségekkel, az illetékes minisztériumokkal, hatóságokkal és segélyszervezetekkel, annak érdekében, hogy a repülőtérre érkező menekülteket megfelelő módon kezelni tudja. Mivel az Ukrajnából érkező menekültek repülőtéren való tartózkodása, kezelése és elutaztatása speciális szabályokat és eljárásrendet igényel, a cég a Repülőtéri Rendőri Igazgatósággal közösen kialakította azokat a folyamatokat, infrastruktúrát és ellátást, amely a menekültek számára kiszámíthatóságot, kényelmet és biztonságot nyújt, és a repülőtér normál utasforgalmát nem zavarja. A hétfői naptól kezdve a Budapest Airport a repülőtérre szervezett módon és csoportosan érkező menekültek nagy részét az 1. Terminálon kezeli. Az elmúlt 5 nap alatt összesen 21 járattal több, mint négyezer Ukrajnából érkezett menekült utazott el az 1. Terminálról, a nagykövetségekkel közös szervezésben, többek között Indiába, Marokkóba, Ecuadorba és Izraelbe, amelyhez a repülőtér-üzemeltető és a hatóságok is minden támogatást megadtak.

A Budapest Airport minden utas számára ételt és italt biztosít a várakozási idő alatt, továbbá szükség esetén, több mint 70 saját önkéntese révén segíti a repülőtéren való tartózkodásukat és gördülékeny ellátásukat. A nem csoportosan vagy szervezett módon, egyénileg érkező és Budapestről kereskedelmi járatokkal elutazni kívánó menekültek – jellemzően családok, egyének vagy párok – a megszokott módon a 2. Terminálról indulnak, ahol a társaság önkéntes és terminálinformációs kollégái, valamint a repülőtéri rendőrök nyújtanak számukra támogatást. Sok esetben segítségre van szükségük a repülőjegy-vásárláshoz, egyéb, az utazásukhoz szükséges információk megadásához, valamint bizonyos esetekben a repülőtéri kollégák közreműködése szükséges a segélyszervezetekkel történő kapcsolatfelvételhez, szálláskereséshez, ideiglenes elhelyezéshez vagy speciális ellátáshoz. A reptér üzemeltetője ezen kívül adománygyűjtést folytat. Pénzadományt a terminálépületekben kihelyezett perselyeknél van lehetőség adni, míg tárgyi adományokat az erre a célra kijelölt helyszínen lehet leadni. A repülőtér-üzemeltető a pénzbeli és a tárgyi adományokat is az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatja el a rászoruló menekülteknek. Ezen túlmenően a Budapest Airport a repülőtéren étkezési utalványokat oszt a háború elől menekülő minden embernek, aki menekültstátuszát igazolja, vagy aki bármilyen okmánnyal, például útlevéllel ukrán állampolgárságát bizonyítja. A Budapest Airport ezt március végéig tervezi folytatni, majd a leginkább rászorulók igényeit újraértékeli.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.