Hova bújjunk a meleg elől: a hegyekbe vagy a víz alá?

Az Emirates Budapestről naponta induló járataival számtalan olyan távoli országba lehet eljutni, amely kifejezetten az itthoni kánikulai időszakban ajánlott a nyaralni vágyók számára.

Négy “hűsítő”, egzotikus úti cél  felé vehetjük az irányt - mindegyik járat leszáll Dubajban, hogy egy kis pihenőt követően onnan lehessen tovább utazni egy csatlakozó járattal. Ez a stopover, vagyis köztes megálló pedig remek alkalmat kínál arra, hogy a nyaralás előtt vagy után új élményeket szerezzünk.

Irány Tokió és a Fuji-hegy - Japán

Az ország fővárosa egész évben tartogat felfedezni valókat mind építészetével, mind pedig kultúrájával, ám minden ide látogató számára szinte kötelező megcsodálni Fudzsiszant, Japán legmagasabb hegyét, amely Tokióból vonattal vagy busszal is megközelíthető. A nyár kifejezetten kedvez azok számára, akik szeretnének a Fuji-hegyen kirándulni, mivel az év más időszakaiban a földcsuszamlások miatt gyakran nem engedélyezett a túrázás. A hegy a Fudzsi-Hakone-Izu Nemzeti Parkban fekszik, körülötte pedig öt képeslapra való tó is található, érdemes tehát egy teljes napot rászánni a környék felfedezésére, egy hagyományos japán szálláson töltve az éjszakát. Az Emirates Oszakába és Tokióba üzemeltet napi járatokat Dubajból, melyek közül a Narita reptérre érkező gép a légitársaság ikonikus A380-as óriásgépe.

Forró nyárból a kellemes télbe – Ausztrália

A kenguruk földjén akkor van tél, amikor nálunk nyár, ám nem kell mínuszokkal számolni annak, aki a nyaralását például Melbourne-ben töltené. A város egyik legkedveltebb pontja a St. Kilda móló, ahonnan nem csupán a gyönyörű naplemente, de a világ legkisebb pingvinjei is megcsodálhatók. A 16-18 fokos időjárás kifejezetten kedvez a gyönyörű Great Ocean Walk túraútvonal teljesítéséhez, ami a várostól pár óra távolságra található. A 104 km-es táv az Apollo Bay-nél indul, gumifa- és eukaliptusz erdőkön, homokdűnéken, strandokon és sziklás hegycsúcsokon vezet keresztül. Brisbane, Melbourne, Perth és Sydney egyaránt népszerű úti cél az Emirates hálózatában. Így nem csoda, hogy Dubajból napi kilenc közvetlen járat repül Ausztráliába, melyek közül hat vonalon közlekedik Airbus A380-as óriásgép.

A kikapcsolódás szabadsága – Phuket

Thaiföld délnyugati részén fekszik az ország legnagyobb szigete, Phuket, amelyet Bangkok és Koh Samui mellett egyszer mindenkinek látnia kell. A nyári hónapokban 25 és 31 fok közötti az átlaghőmérséklete, ami kifejezetten kedvez az aktív kikapcsolódás híveinek. A szigeten ugyanis számos természeti, építészeti és kulturális látnivaló, érhető el: buja trópusi erdők, tradicionális piacok, nyüzsgő városok és hagyományőrző falvak – mint Patong és Karon Village -, szent templomok, luxus éttermek, elefántok, de még egy 45 méter magas ülő Buddha szobor is, amelyet a 400 méteres hegy tetején robogóval érdemes megközelíteni. Azok számára, akik a pihenést a tengerparttal kötik össze, Phuket változatos, meseszép partszakaszai és kristálytiszta tengere egészen biztosan csábító, nem csak strandolásra, de akár búvárkodásra vagy csónakázásra is. Közvetlenül Phuketre naponta két járatot üzemeltet az Emirates Dubajból, Bangkokba pedig napi négyet, mely vonalon az A380-as óriásgépek közlekednek.

Földi paradicsom nem csak búvároknak – Mauritius

A szigetország türkizkék lagúnáival egész évben csábítja a látogatókat, ám azok számára, akik a kánikulával szemben a kellemes meleget kedvelik, a nyári hónapokban ajánlott utazni – elsősorban a sziget északi és nyugati partjára. A pálmafás, fehérhomokos tengerpartok és a víz gazdag élővilága mellett Mauritiuson valóban mindenki talál olyan programot, ami kielégíti az igényeit: az óceánba nyúló Le Mourne-hegy megmászása, rumkóstolás a hétszínű dűnéknek otthont adó Chamarelben vagy épp a színpompás hindu szobrok és templomok szegélyezte szent hely, a Grand Bassin krátertó meglátogatása a legkedveltebb látványosságok. Mauritiusra az Emirates naponta két közvetlen járatot üzemeltet A380-as repülőgéppel.

Dubaji stopover

Budapestről napi járat közlekedik a mindössze 6 órányi repülőútra lévő Dubajba. A város stopovernek is remek választás, hiszen az Emirates beszállókártyákat idén nyáron is exkluzív tagsági kártyaként lehet használni. A „My Emirates Pass” szolgáltatásnak köszönhetően az utasok dubaji tartózkodásuk alatt számos, vásárlásra és szolgáltatásra vonatkozó kedvezményt és különleges ajánlatot vehetnek igénybe. Az Emirates Skywards hűségprogramjának tagjai – repülőútjukkal, banki tranzakcióikkal, szállodai tartózkodásukkal, autóbérlésükkel és különböző vásárlásaikkal - mérföldeket gyűjthetnek, melyeket többek között jutalomjegyekre, sport- és kulturális eseményekre válthatnak be világszerte. A programlehetőségek száma pedig végtelen. A Jövő Múzeuma például repülő robotokkal nyújt betekintést abba, mi vár ránk 50 év múlva. Az Illúziók Múzeumában pedig több mint 80 interaktív kiállításon vehetnek részt a látogatók. A világ legmélyebb medencéjében, a Deep Dive Dubai-ban lehetőség van egy elsüllyedt város házai között búvárkodni, míg a fedett síparadicsom, a Ski Dubai 25 sípályával, exkluzív hüttékkel és simogatható pingvinekkel várja a nyáron hóra vágyókat. Ha Dubaj, akkor a sivatagot nem érdemes kihagyni, ahol a nyári estéken kellemesen lehűl a levegő. A legszebb naplementét az Al Qudra Tavak sivatagi oázisból lehet megcsodálni, ami a várostól mindössze fél órányi autóútra van. A családok számára idén különösen előnyös Dubajba látogatni, mivel számos szállodában ingyenes szállást és étkezést kínálnak a gyerekeknek, illetve jónéhány gyerekprogramra is ingyenes a belépő a kicsiknek.

Forrás: Emirates


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.