IATA: 2023-ban már több lesz az utas mint 2019-ben volt

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése azt mutatja, hogy 2023-ra visszaállhat a járvány előtti utasforgalom, a 2030-ra korábban várt utasszámot azonban 7 százalékkal vetheti vissza a megtorpanás - értesült az AIRportal.hu.

Brian Pearce, a háromszáz légitársaságot tömörítő IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) vezető közgazdásza videokonferencián számolt be arról, hogy milyen forgalomra lehet számítani rövid- és középtávon.

Globálisan most nagyon különböző az egyes régiók teljesítménye, Kína és az Egyesült Államok már idén több utast kezelhet a belföldi forgalomban, mint a járvány előtt, őket a brazil belföldi piac követheti, ahol jövő év elejére várható a járvány előtti szint elérése.

A világ összesített utasforgalma 2021-ben a 2019-ben mért 4 milliárdnak az 51 százaléka, jövőre pedig 88 százaléka lehet, és 2023-ban várható, hogy meghaladja ezt a járvány előtti szintet.



Középtávon pedig, az előrejelzés szerint 2030-ban globálisan 5,6 milliárd utas lehet, ez 7 százalékkal kevesebb, mint amit a járvány előtt becsültek. A lemaradást a mostani prognózis szerint nem lehet behozni, mert az éves bővülési ráta 3,9 százalék körül várható, amely alacsonyabb, mint a járvány előtt előrejelzett növekedési mutató.

Egyrészt az oltási programok helyzete, másrészt a gazdaság teljesítménye is befolyásolja majd a keresletet, ezzel kapcsolatban Brian Pearce megjegyezte, hogy a fejlett országokban rendkívüli mértékben nőtt az emberek megtakarítása.


Forrás: Airportal.hu


Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.