Idén három új célállomásra indít a Travel Service

Ebben az évben több mint 13%-os kapacitás bővítést hajt végre a magyar charter légitársaság, miután a tavalyi 36 után idén 41 járatpárt indít hetente Budapestről és Debrecenből. 2018-ban három új célállomás van terítéken: Barcelona, Tirana és Marsza Alam.

A legújabb Travel Service járat Budapestet köti össze Tiranával, június 19. és szeptember 11. között heti egy alkalommal keddenként, így a durresi tengerpart is elérhető lesz a fővárosból a Robinson Tours szervezésében.

Budapestről és Debrecenből pedig az igen népszerű nyaralóhely, Barcelona, és a Costa Brava lesz elérhető hetente egyszer péntekenként, június 15-től szeptember 28-ig az IBUSZ ajánlatában. A járat érdekessége, hogy a budapesti bázisról először egy rövid, 30 perces járattal átrepül a Travel Service repülőgépe Debrecenbe, hogy onnan elvigye az utasokat Barcelonába és vissza, majd egy újabb 30 perces úttal visszatér Debrecenből Budapestre. Így ez lesz az első alkalom, hogy ekkora repülőgép heti rendszerességgel teljesítse a Budapest – Debrecen útvonalat.

Több év után visszatérő úticél lesz Marsza Alam is, ahova szintén hetente egyszer fog repülni a Travel Service hétfőnként, június 11-től október 29-ig, szakzsargonban úgynevezett „háromszögben”: Budapest – Marsza Alam – Hurghada – Budapest útvonalon, az utasoknak a Vörös tenger klímáját és élményeit a Kartago Tours nyújtja. 

Járat sűrítés lesz olyan hagyományos útvonalakon is, mint Burgasz, és Antalya. A Napos Partra hetente hatszor, míg a Török Riviérára hetente tízszer lehet majd eljutni június elejétől november elejéig különböző utazási irodák csomagajánlataival. Így a Budapestről elérhető célállomások: Antalya, Burgasz, Rodosz, Karpathos, Korfu, Kefalónia, Khánia, Heraklion, Zakinthosz, Barcelona, Palma de Mallorca, Hurghada, Marsza Alam, Tirana. A Debrecenből elérhető célállomások: Barcelona, Antalya, Zakinthosz.

A Travel Service havonta közel 70.000 üléses kapacitást bocsájt a piacra - mondta el Farkas Attila a cég vezérigazgatója. "A debreceni reptéren a nyári hónapokban mi fogjuk bonyolítani a második legnagyobb forgalmat a jól ismert fapados légitársaság mögött. Mivel a kapacitásunk idén nyáron 100%-ban ki lesz használva, így minden bizonnyal 2018 lesz a cégünk eddigi legeredményesebb éve, és már most az vizsgáljuk, hogyan tudnánk jövőre tovább növekedni” - tette hozzá.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.