Idén kutyás lesz a Critical Mass

12-én, szombaton 13 órától a Bazilika és a Hősök tere között vonul az idei Critical Mass, ahol ebben az évben a kutyáké a főszerep.

A ZöldEb Egyesület kezdeményezésére úgy döntöttek a kutyások, hogy idén először megmutatják egész Budapestnek, milyen a „szőrös gyerekek” mellett állni, sétálni, nevetni, friss levegőn lenni. A kutyák szőrös gyerekek elnevezést magától professzor Csányi Vilmos eltológustól kapták kölcsön, aki elvállalta, hogy e nagy jelentőségű esemény fővédnöke lesz. Bár gyakran szokta nyilatkozni, hogy „van egy kutyám, nem érek rá!”, de ezt a napot annyira fontosnak találta, hogy tudásával, tapasztalatával és kutyaszeretetével is a magyar kutyások mellé álljon – és a felvonulás mellé, ami mindenkié lesz, aki hisz a békés együttélésben.

A kutyatulajdonosok összetartó közösség, de a városban a nem kutyásokkal is egy az érdekük: egy mindenki számára élhető, szabad és boldog élettér.

A rendezvénnyel elsősorban a városvezetés figyelmét szeretnék felhívni: a kutyák velünk, köztünk élnek, és attól, hogy az önkormányzatoknak sem megközelítő adataik, sem megfelelő felkészültségük nincs a városi kutyázásra vonatkozóan, attól még senkit nem érhet hátrány csak azért, mert négylábú családtaggal osztja meg otthonát. A városi kutyások szűkös élettere sajnos a nem kutyás közösségekben is ellenérzéseket szül, hiszen megfelelő feltételek híján a felelős kutyatartás szabályainak betarthatósága is csorbul.


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.