Indul a repülőtéri fesztiválszezon

A héten ért véget Magyarország legnagyobb és Európa egyik legnépszerűbb zenei fesztiválja, a Sziget fesztivál. A több mint félmillió látogatót vonzó rendezvény a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megforduló utasok számán is meglátszik: az elmúlt héten átlagosan napi 53 ezer utast kezelt Budapest Airport. A megnövekedett forgalmat az üzemeltető – a korábbi évek tapasztalata alapján – idén is hatékonyan kezeli.

A nyár mindig izgalmas időszak a budapesti repülőtér életében: a különböző nagy volumenű nyári rendezvények a világ minden tájáról vonzanak embereket, színes forgataggá változtatva ezzel a terminálokat. A Forma-1 Magyar Nagydíj és a Maccabi Európai Játékok lezárulta után a végéhez közeledik a nagy nyári fesztiválszezon is, amelynek évről évre legjelentősebb rendezvénye a Sziget. A rendszeresen kiemelkedő nemzetközi érdeklődésre számot tartó eseményre nemcsak a fesztivál szervezőinek, hanem a repülőtér üzemeltetőjének is minden évben fel kell készülnie.

A sokszor hatalmas hátizsákokkal és sátrakkal érkező „szigetlakók” a miniBUD és a BKK transzferjárataival a repülőtérről közvetlenül a fesztiválnak otthont adó Óbudai szigetre utazhattak. A járatok – tekintettel arra, hogy az utasok az előző évben is nagy számban vették igénybe azokat - folyamatosan közlekedtek ezen az útvonalon, nemcsak a fesztiválra, hanem onnan vissza, a repülőtér irányába is.

Az egyhetes rendezvény időszakában átlagosan napi 53 ezer utast kezelt a repülőtér, az igazi kihívást azonban nem is az érkező, sokkal inkább a fesztivál után hazainduló utasok kezelése jelenti. A záró nap után ugyanis bizonyos értelemben a repülőtér is a fesztivál helyszínévé válik: több száz külföldi fiatal piheni ki a Sziget fáradalmait a repülőtéren. Ennek részben az az oka, hogy csak néhány nappal a kapuzárást követően indul a legkorábbi járat az adott desztinációba, de az is előfordul, hogy a nagy érdeklődés miatt nem mindenkinek jut repülőjegy az első haza induló repülőgépre.

A Budapest Airport minden évben dedikált pihenőhelyek kijelölésével és gyakoribb takarítással készül annak érdekében, hogy a repülőtér üzemelése ebben a csúcsidőszakban is zavartalan legyen. Az ilyenkor a szokásosnál telítettebb terminálépületben az utasok eligazításában a rendőrség, illetve a repülőtér-üzemeltető által alkalmazott biztonsági cég is segíti a Budapest Airport munkáját. A fesztiválszezonban a poggyászok feladása is a szokásostól eltérő gyakorlatot igényel: mivel a legtöbben hátizsákkal érkeznek az országba, a Budapest Airport 20 000 darab erős nejlon zsákot szerzett be. Ezekbe csomagolják a visszaindulás alkalmával a hátizsákkal utazók a táskákat, hogy a lelógó hevederek, szíjak és egyéb kiegészítők ne okozzanak fennakadást a csomagszállító rendszerben.


A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait

A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait 

A légitársaság azokat az ügyfeleket, akik közvetlenül foglaltak, az általuk megadott e-mail címeken és telefonszámokon értesíti.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.