Ismét drágulnak a horvát autópályadíjak

Ismét drágulnak a horvát autópályadíjak július 1-jétől - közölte a Vecernji List című horvát napilap.

A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után.

Az átalakítás április 3-tól öt százalékos autópályadíj-növekedéssel járt, valamint lehetőséget adott további 10 százalékos drágulásra a turisztikai főszezonban, július 1-jétől szeptember 30-ig.

A Zágráb-Split közötti autópályaszakasz díja 181 kunáról 199 kunára (8283 forint) emelkedik. A Zágráb-Rijeka útszakaszon 70 kuna helyett 77 kuna (3205 forint) lesz a jegy ára. Aki az ország keleti feléből utazik az Adriai-tengerre és Udvarnál vagy Drávaszabolcsnál lépi át a határt, valamint Eszéknél hajt fel az autópályára, Zágrábig 122 kuna helyett most 134 kunát fog fizetni.

Az autópályaszakaszok egy részén nem emelkednek az autópályadíjak, míg máshol tíz százalék feletti is lehet a növekedés a számítási metodológia miatt - írta az újság. Az autópályadíjak euróban is fizethetők. 

Az MTI megkeresésére, miszerint szombattól mennyibe fog kerül a magyar határtól a Zágrábig tartó autópályaszakasz (Gorican-Zagráb) díja, a horvát autópálya-beruházásokat kezelő vállalat, a HAC azt válaszolta: nem tudják, mert az árakat a kormány szabja meg.

A lap beszámolt arról is, hogy a nyári tarifa bevezetése összhangban van a horvát kormány és a Világbank között kötött, az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló megállapodással.

Az emelés hátterében az áll, hogy a HAC kötelezettségei 5,2 milliárd euróra rúgnak. A cégnek csak az idén 1,14 milliárd euró törlesztőrészletet kell visszafizetnie, jövőre pedig még többet.

Az ágazat adóssága az államadóság 13,5 százalékát teszi ki, a bevételek pedig nem elegendőek arra, hogy a következő öt évben fedezzék a hiteleket.

Forrás: MTI


Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.
Hamarosan  változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen!

Hamarosan változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen! 

Nemcsak az autósok, hanem a busszal érkezők és azzal távozók is terelő útvonalon közlekednek.
Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”,  csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk

Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”, csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk 

A Wizz Air január 31-ére szóló meghívása alaposan felpörgette az adrenalinszintemet, elvégre nem minden nap zuhanhat le úgy az ember egy repülő fedélzetéről, hogy azt tuti túl is élje – FRISSÍTVE
Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken

Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken  

2025. február 5-én, szerdán a poggyászkezelők tiltakozása miatt részleges sztrájkokra lehet számítani az olaszországi repülőtereken.
Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára

Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára 

 A bérlet többféle utazási lehetőségeket kínál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.