A javaslatok a repülési a zajártalmaknak kitett valamennyi közösség és település életének javítását; a légtér szerkezeténak megváltoztatását, a repülési eljárások rendszerének módosítását és az éjaszakai repülés terén új szabályok bevezetését, csöndesebb repülőtér üzemeltetést és zajterhelést csökkentő beruházások elindítását célozzák. Néhány javaslat életbe lépéséhez a vonatkozó kormányrendelet megváltoztatására, a legtöbb javaslat esetén a PLI jóváhagyására van szükség, és van néhány olyan intézkedés is, amelyet a Budapest Airport saját hatáskörben tud bevezetni. Mint ismeretes a BA 2006. március 1-jén a GKM-nek írt levelében javasolta, hogy egy 12 hónapos zajmunkaprogram keretébe felülvizsgálja a repülőtér zajvédelmi stratégiáját. Az elmúlt időszakban nemzetközi szakértőket vont be a munkába, egyeztetések folytak a repülési zajhatásokban érintett közösségekkel és a helyi lakossággal. A zaj csökkentése érdekében javasolt stratégia első fázisa 2006. október 29-én lépett életbe. 2006. december közepén a BA és a HungaroControl bejelentette a stratégia második fázisát, amely további 17 javaslatot tartalmazott, erről széleskörű konzultációt hirdettek meg. A 17 részletes javaslat hivatalos benyújtásával a GKM és a PLI hivatalosan megkezdi a zajcsökkentő javaslatok jóváhagyási eljárását.
Javaslatok Ferihegy zajvédelmének javítása érdekében
A Budapest Airport tegnap 17 részletes javaslatot nyújtott be a Ferihegyi repülőtér zajvédelmi programjának javítása érdekében a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Polgári Légiközlekedési Igazgatóságának.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.